Komoly gondok vannak abban az országban, ahol az egyik önkormányzat sonkaosztással akar szavazatot vásárolni a kormánypártnak és az emberek sorban állnak érte. Erzsébetvárosban történt az eset,...
Jobb, ha tudja a kedves olvasó, hogy március idusán a Békemenet harcban leterítette a demokratikus hőzöngőket, küzdött és nem demonstrált. A fizetett turisták is katonák voltak...
Lázár János összes bajával egészen Székkutasig autózott háziorvoshoz. A mostanság dívó stáb + politikus = kampányfilm konstrukcióban az országot járva beugrott Dr. Bakos Attilához, hogy mondja...
Nem bántam meg, hogy belevágtam, és újra ugyanezt mondanám, sőt, olyat, ami még jobban tükrözné a rideg valóságot, amit csak részben és enyhén adtuk vissza. A videót...
Biztosan akadnak, akik ezt tréfának vélik (igazuk is van), én inkább sci-finek mondanám. Olyan fantasztikus jövendölésnek, mely éppúgy megvalósulhat, mint Verne tengeralattjárója, vagy Huxley Szép új...
A Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-oldalra nemrég került ki egy remek fotóválogatás. A Hódmezővásárhely közelében található batidai vadászkastély belsejében készültek, az persze nem Lázár Jánosé, hanem Lázár...
Fehér keresztények. Ez a szó összetétel biztos csak véletlen Lázár János esetében aki a hatalom második embere Orbán Viktor seggében. Valóban véletlen lenne ezen szavak használata...
A legutóbbi kormányinfót nyugodtan átnevezhették volna Lázár hazugság-shownak. A kancelláriaminiszter még a tőle megszokottnál is pökhendibben hazudozott. Látszott rajta, új neki az élmény, hogy sarokba szorították...
Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy a gázzal és távfűtéssel fűtő emberek 12 ezer forintos jóváírást kapnak. Ma Lázár János a heti sajtótájékoztatóján, a Kormányinfón – amit...