A Fidesz csodafegyverének hitt 2018-as Békemenetre hangolás dandárja zajlik, a főszervezők sajtótájékoztatón egyálltó helyükben rémítettek és lelkesítettek. Célkereszt Bayer Zsolt beszámolt arról, hogy üzenetet kapott, miszerint...
Csizmadia László, a CÖF tótumfaktuma szerint nagyon régen készülnek az újabb Békemenet megszervezésére, és most úgy érzik: elérkezett az idő annak bemutatására, hogy a magyar nemzeti...
A választás felé tartó pártok haladtak, haladgattak a maguk választotta úton. De Vásárhelynél egyszer csak megszólalt a GPS: „Útvonalmódosítás!”. A legjobban a Fidesz lepődött meg. Meg...
Az ENSZ kétségtelenül nagy szervezet. Ráadásul világszinten jegyzett szervezet. Így teljesen megfelel arra a célra, hogy az EU elleni kampányra rálicitáljon. Íme, az új ellenség Korábban...
Azt, hogy Márki-Zay Péter baloldali lenne, vagy akár Soros bérenc, netán titkos ENSZ ügynök menekült kérdésben, épeszű ember nem gondolhatja komolyan. Mint ahogy a fideszes Navracsics...
Az ellenségkép átcsiszolása lehet most a Fidesz hangulatfelelőseinek házi feladata. Lehetőleg úgy, hogy a Hódmezővásárhelyen történteket is megindokolják, és elfoglalják a kommunikációs helyet is a korrupciós...
CÖF arcképcsarnok szöveges aláfestéssel, avagy megint szervezkednek. Bayer Zsolt Többek között a parlament igazságügyi bizottságában mondta a civileket megbélyegző törvény ellen tiltakozó aktivistákról: „Úgy kell őket kivágni,...
Bayer Zsolt szavatartó ember. Megígérte, megtette. Teljesítette a rá kiosztott feladatot és összerántott egy Békemenet felhívást. „Vérszagot kaptak” „Vérszagot kaptak és reményt kaptak és meg fogják...
Úgy tűnik a Fidesz fő propagandistája és a hatalom annyira megijedt a hódmezővásárhelyi történelmi győzelemtől, hogy Bayer Zsolt a vasárnapi választás után azonnal meghirdette a Békemenetet....