A 2019-es költségvetés vitáját folytatták pénteken a képviselők az Országgyűlésben. A Ház előtte megemlékezett a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról. Az elnöklő Lezsák Sándor felidézte: 1948-ban...
Gólyát lőttek, de miért? Kormányzati koncepció, hogy az értő olvasás helyett inkább lőjön a virtigli magyar gyerek! A „lőteret minden iskolába” nemzeti program keretében félő, hogy...
„A hazaszeretethez kétféle úton lehet eljutni. El lehet szellemi természetű úton, az ember ül, olvas, zenét hallgat, ráérez, megmozdul a szíve. Valljuk be, az embereknek a...
A 2010-es kormányváltás óta a Balaton esetében is átalakultak az erőviszonyok, a legnagyobb haszonélvezők Orbán Viktor miniszterelnök köréből kerültek ki. A tóval kapcsolatos döntéseknél is az ő...
Mióta falunkban működik a központosított hulladékgyűjtés, mindig idejében befizettem e szolgáltatás ellenértékéről szól csekkeket. Amióta nemzeti lett a kukásautó; 2, 4, néha 6 hónapos késéssel érkezik...
Aszgar Farhadi iráni rendező Nyílt titok című filmjének díszbemutatójával kedd este hivatalosan kezdetét vette a 71. cannes-i filmfesztivál. A szemlét Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai filmrendező és...
Szimbolikus intézmény a sajókazai Ámbédkar Iskola, amelynek célja, hogy szegénysorú gyerekeket juttasson érettségihez. Csakhogy ez az intézmény most a megszűnés szélére sodródott, és nem csupán az...
Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi polgármestere egy mondattal lemosta a pályáról Orbán Viktor és a teljes Fidesz-agy javallatát. A fiatal cigány lányoknak az iskolapadot ajánlja...
A roma társadalommal szembeni előítéletek csökkentésére, a vidék megtartó erejének növelésére és a mélyszegénységben élők fűtési problémáinak megoldására kínálnak innovatív megoldásokat az UniCredit Lépj Velünk! társadalmi...