Az embertelenség Valahol mindig fölfeslik a fidesz-szövedék, és kibújik belőle az embertelenség. Valami rejtélyes módon csak náluk jelenik meg az embertelenség és a brutalitás. Valami miatt...
A kormánypropaganda minden témáért lehajol. A Vas megyei Kemenessömjén katolikus templomában okozott tűzről arra asszociáltak, hogy mivel az elkövetők feltételezhetően fiatalok voltak, így a jónak ítélt egyházak...
A Balmazújváros hiába játszott 3-3-as döntetlent a Ferencvárossal, a tartalékosan kiálló Videoton 2-1-re kapott ki Miskolcon, így a Diósgyőri VTK bennmaradt az NB I-ben, míg Horváth Ferenc...
A Puskás Akadémia a klub történetében először került a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, mivel négygólos hazai sikerét követően az elődöntő keddi visszavágóján 2-0-ra kapott ki a...
Persze amerikai republikánus törvényhozók egy csoportja kezdeményezte azt, hogy idén az amerikai elnöknek ítéljék oda a Nobel-békedíjat. Szerintük így kellene elismerni, amit az észak-koreai nukleáris válság...
A Ferencváros házigazdaként fordított a Haladás ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, ezzel a tabella élére ugrott. A Videoton Pakson kapott ki egy...
Viharos idők járnak, s z é l lökések mindenfelé, j o b b i k esetben innen már valóban nincs visszalépés, tőlük aztán minden maradhatna úgy,...
Bayer Zsolt a szokottnál is jobban felbőszült, amikor kedvenc rádiójában a harkai lelkész húsvéti prédikációjában elítélte a más vallásúak és bőrszínűek ellen uszító propagandát, az összefogásra képtelen ellenzéket és a...
Választani jog, kötelesség és jól felfogott érdek! Hortobágyi Cirill, pannonhalmi főapát is kiáll amellett, hogy mindenkinek el kell menni szavazni. Azt nem árulja el, hogy kinek...