Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje Facebook oldalán nyolc kérdést tett föl fideszes ellenfelének, Gulyás Gergelynek, aki – szintén a budapesti 3-as választókerületben – a...
A Fidesz szerint újabb „perdöntő” bizonyíték került elő a Czeglédy-ügyben, ugyanis a börtönben ülő Czeglédy Csaba védőügyvédje, Litresits András képviseli az MSZP-Párbeszéd pártszövetséget a Nemzeti Választási...
Budai Gyula színes egyéniség, minden napra tartogat valami szánalmasat. Amit mára rendeltek elmondásra neki, az egészen új mélységeket mutat meg a közszolga észjárásáról. Mit meg nem...
FÉLEK! Ezt az utolsó szót azóta se tudom kiverni a fejemből. Na ennek vessünk véget,de gyorsan! Az átvert Fidesz szavazó A Czeglédy letartóztatásával kapcsolatos írásomat elküldtem...
Az MSZP azt firtatja, tudott-e a belügyminiszter arról, milyen összefonódások vannak az Elios Zrt.-hez köthető, az önkormányzatoknak kiírt közvilágítás-korszerűsítési pályázatoknál. Az OLAF szerint szervezett bűnözésről van...
A Demokratikus Koalíció (DK) és partnerei azért dolgoznak, hogy visszatérjen a jogszerűség, a tisztesség Magyarországra – jelentette ki a párt elnöke hétfőn Szegeden. Orbán és pártja gyáva...
Czeglédy Csabát, Gyurcsány ügyvédjét megint őrizetbe vették nevetséges, törvénytelen indokokkal. Nem térek ki ezek részletezésére, mert Sándor Zsuzsa nyugalmazott törvényszéki bíró alaposan kielemezte az ügyet. Ami engem...
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint újra kell gondolni az uniós fejlesztési pályázatokat, hogy azok valóban a magyar emberek érdekét szolgálják-e, ezért kormányra kerülve, azonnal felfüggesztenék az uniós...
Személyesen nem ismerem Czeglédy Csabát, de látom mi történik körülötte, és abban nagyon együtt tudok vele lenni. Éjszaka jönnek érte, még egy napot sem tölthet szabadon,...