Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor az összes állami földbérleti szerződést felülvizsgálják valamint visszaveszik a „spekulációs célból” megvásárolt állami területeket....
Úgy döntött a bíróság, hogy Deutsch Tamás hazudott, amikor azt állította, hogy Gyurcsány cége, az Altus Zrt. titkoltan párt-finanszírozott, ezért a bocsánatkérésen túl egymilliót kell fizetnie...
A teljes magyar közéletet érdeklő kérdések, például az Elios-ügy miatt jövő szerdára ismét összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület szocialista elnöke. Orbán Viktor sem szólt...
A kormány nem vonja vissza a „Stop Soros” törvényjavaslat-csomagot sem – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az ENSZ menekültügyi főbiztosságának budapesti képviselete előtt megtartott szombati...
Az MSZP szerint szervezett bűncselekmény-sorozatról lehet most már beszélni az Elios közvilágítási beruházásai ügyében, mert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) most nyilvánosságra került kalocsai jelentésében...
Az MSZP szerint csökkenteni kell a munkavállalók foglalkoztatóikkal és állammal szembeni kiszolgáltatottságát. Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta: egyetértettek a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek...
A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert – jelentette ki a Liberálisok elnöke kedden Budapesten...
A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy februárban terjessze a parlament elé a „Stop Soros” törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja azt – közölte Budai Gyula,...
Politikai határozatot fogadott el a „Soros-terv” elutasításáról a Fidesz országos választmánya keddi ülésén, amelyen döntött a kormánypártok 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéről is – közölte Hidvéghi Balázs,...