A párt társelnöke szerint a terepmunkára és a közösségi médiára épít majd az LMP. A Magyar Nemzetnek adott interjúban Szél Bernadett azt is kifejtette, hogy ősszel...
Jelinek Csaba szociológus szerint a jelenlegi lakáspolitika leginkább csak arra jó, hogy egy szűk rétegnek kedvezzen, és mások lakhatását sodorja cserébe veszélybe. A szociológus nemrég védte meg...
„Még soha senkinek nem mondtam ennyi szomorú dolgot, mint magának!” – jegyezte meg, miközben kikísért a lakásából. S közben mosolygott. Én pedig meghatódtam. Schubert Évából –...
A várakozás óráit éljük. A családok többségénél már áll a fenyő, csillognak a díszek, az ajándékok még valahol a rejtekhelyen pihennek. A konyhában a háziasszony már...
Egy évvel ezelőtt, 2016. december 25-én derült ki, hogy a Fejér Megyei Hírlap karácsonyi Orbán interjújában a miniszterelnök szokásos hazugságai mellé néhány igaz mondat is bekerült....
Ez a karácsony is fekete lesz, mint a többi, majd ez is elmegy. Mint ahogy azoknak az esze is, akik az ünnepekre hóhányóként, hó hiányában is...
Ha a katolikus egyház is rábólint, fogamzásgátlót kaphatnak az apácák. Nyomós oka van az intézkedésnek. Az életüket védik. Hatalmas árat fizetnek önmegtartóztató életmódjukért Krisztus menyasszonyai. A...
Na, erre mondják: veri az ördög feleségét. De ez az írás nem a fény hordozójáról, nem Luciferről és pláne nem a nejéről szól.
De annak bármire: mert ahol bűnszervezet van hatalmon, mint Orbániában, ott senki és semmi sincs biztonságban. A tulajdon sem. Romlott báj A Magyar Liberális Párt ombudsmannal...