Mint arról beszámoltunk, az Angyal ügyvédje blog első bejelentkezésében beígérte, hogy 2020. január elején nagy dobásra készül. Angyali pontosítás…. A blog szerzője azt írja: sokan találgatják,...
A rendőrség meggyanúsította azzal, hogy ő áll az Ördög Ügyvédje nevű blog mögött. Czeglédy elmondta: büszke lenne rá, ha így lenne, de tagadta, hogy ő lenne...
Mint bizonyára tudjátok, a Fővárosi Főügyészség utasítására meggyanúsított a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal, hogy segítettem az ördög ügyvédjének abban, hogy Borkai és haverjai vélhetően közpénzből finanszírozott...
Dr. Czeglédy Csabát április elején kihallgatta a rendőrség az egyik olyan ügyben, amely Borkai Zsolt adriai hajóútja miatt indult. A nyomozók a kihallgatáson közölték a politikus-ügyvéddel,...
Március 26-án 9.00 órakor, mielőtt belépek az ügyészség épületébe, közzéteszem a Youtube csatornámon és itt is azt a felvételt, ami bizonyítja az állításaimat – közölte Magyar...
Ezek a csillagjegyek nem mindig tudják eldönteni, hogy mit akarnak valójában. S még akkor is hajlamosak megváltoztatni a véleményüket, ha előzőleg már döntöttek az adott témában.
Újra Győr lehet az önkormányzati választás egyik főszereplője, és újra titkos videók dönthetik el a választást. Győr fideszes polgármestere maga beszélt a Szabadonnak arról, milyen videóval...
Az adriai szexbotrányába belebukott Borkai Zsolt egykori győri fideszes polgármester az ATV múlt vasárnap este adott exkluzív interjújában elismerte: előre tudta, hogy prostituáltak is lesznek azon...
Hiába no, nincs még egy ilyen ország - vagy, ha van, akkor sem dömpingárú. Megjelent a hír, hogy a vasárnapi Naplóban Borkai Zsolt megnevezte, hogy szerinte...