Orbán Viktor miniszterelnök a berlini szövetségi kormányt megkerülve inkább a tartományi vezetőkön keresztül próbálja képviselni az érdekeit Németországban, tekintettel a barátinak nem mondható kapcsolatára Angela Merkel...
Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) csütörtökre tervezett, Magyarországgal foglalkozó brüsszeli meghallgatása egy kíméletlen boszorkányüldözésnek és egy, a kommunista időkből ismert koncepciós...
– Józsi bácsi, a TV2-től jöttünk. – Na, az jó. Mondjátok be a tévétekbe’, hogy az utcánkba már hetek óta nem takarítanak. – Maga ugye nyugdíjas?...
Lehet, hogy december közepén, az EU-csúcson már a Brexit utáni kereskedelmi kapcsolatokról kezdhetnek tárgyalni. Brit sajtóértesülések szerint az elmúlt napokban sikerült haladást elérni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről...
Szájer József publicisztikában veszi védelmében egy állítólagos napilapban, a Magyar Időkben a nemzeti konzultációt, ami – szerinte – sokkal jobb, mint a népszavazás. A Szájerek és...
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője hétről hétre nyílt levélben hívja fel a figyelmet az Orbán rezsim viselt dolgaira. A mostani a 169-ik a sorban....
A Jobbik lemondott egyik legismertebb politikusáról, mert nem fér bele az új imidzsbe. Vona beintett? Csaknem tíz közös év után végleg elválnak egymástól Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő...
London beleegyezett, hogy maradéktalanul teljesítse az unióval szembeni fizetési kötelezettségeit a Brüsszel által meghatározandó mértékben. London fizet Londoni sajtóértesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó...
A szülés, születés nagy dolog, de az életünk kilencedik hónapjában történik, és a fogantatás az a pillanat, amikor eldől, hogy fiúk leszünk vagy lányok, egészségesek, vagy...