Alulírottak, a Vígszínház egykori munkatársai, fontosnak tartjuk azt a lépést, amellyel Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát. Hiányoljuk ugyanakkor részéről a beismerés és a bocsánatkérés gesztusát. Megerősítjük,...
Elég csábító állásajánlattal állt elő a Fidesz „gyerektagozata”, a Fidelitas: Budapestre keresnek egy vezető és egy kommunikációs állásra jelentkezőt havi 600–800 ezer forintos fizetésért. Elég jól...
A Katona József Színház közleményt adott ki egy megdöbbentő – feltehetően zaklatási – ügy miatt. A színház egyik munkatársa több esetben is az erkölcsi határokat átlépő...
Újabb részletek jelentek meg az amerikai sajtóban hétfőn Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vasárnapra virradóra Szíriában végrehajtott likvidálásáról. Az iraki hírszerzés tavaly februárban ért...
Ne már, hogy össze-vissza azt nézhessen a magyar a színházban, amit akar! A gondoskodó kormány a benne helyet foglalók kiérlelt, széles látókörében bízva nyugodtak lehetünk, hogy...
Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje, Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke és Szabó Zsolt, a Párbeszéd dunaújvárosi önkormányzati képviselője „Európai minimálbért, és uniós védelmet minden magyar dolgozónak!”...
Orbán Viktor szombat este végre kifújhatta magát, fáradt fejét a jól végzett munka biztos tudatával hajthatja álomra a fejét. Újra olyanhoz adta miniszterelnöki nevét, amit biztosan...
Jogsértő volt, hogy a Vadhajtások portál munkatársa megzavarta a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtését a Nyugati téren április 10-én – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki...
Az MTVA-nál úgy érezhették, hogy nincs még teljesen lerágva a „szegény, szerencsétlen megtámadott” szerep, kedden újra feltették a kezüket, miszerint újra megtámadták őket. Hát nem tudom,...