Míg tavaly 182 donor szervét operáltak ki, idén ez mindössze 153 esetben történt meg. Veseátültetésből ötvenhárommal volt kevesebb idén, mint tavaly. A Szervdonációs Regiszter adataira hivatkozva a...
Jogerősen is elvesztette Pálffy István akkor még KDNP-s képviselő, ma már dublini nagykövet a pert a jobbikos képviselővel szemben. Novák Előd közösségi oldalán posztolt félreérthetetlen bejegyzést ivási...
Továbbra is a Fidesz és a KDNP pártszövetségnek a legnagyobb az elutasítottsága, a választók több mint negyede (26 százaléka) semmiképpen sem szavazna a kormánypártokra. Az Iránytű...
Abban mindenképpen igaza van Lázár miniszternek, hogy a nemzeti konzultáció egyedülálló Európában. Naná, hogy az! Nincs még egy ország az EU-ban, amelyik – az urainak hála –...
Nem kell senkinek sem bemutatni. Engem kevésbé érdekel, hogy Heller úgy foglalkozott Arisztotelésszel és klasszika-filológia kérdésekkel, hogy nem tudott ógörögül. Az sem befolyásol, hogy 2011 elején...
A Városi Kurír is többször foglalkozott azzal a zaklatási botránnyal, amelynek az egyik főszereplője Havas Henrik. Az újságíró a botrány kipattanásakor még egy kézlegyintéssel intézte el...
A Fidesz az elmúlt három évben tökélyre fejlesztette a menekültek elleni gyűlöletkampányt. A nemzeti konzultációknak álcázott, nem is burkolt uszítás több milliárd forintunkba került, ennyit vertek...
A 24.hu információja szerint már a héten a kormány elé kerül a Hosszú Katinka nevével fémjelzett úszóakadémia létrehozásáról szóló előterjesztés. „Mindössze” 7 milliárd 350 millióba kerül A kormány...
Bánki Erik a kormányzati pályázati portál adati szerint még nyáron nyert el csaknem 15 millió forintot az Európai Unió vidékfejlesztési programjából. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint „ez...