Édes nemzeti álmot álmodni, amelyből felébredni soha nem kell. Ahol Magyarország nagy, mint volt, vagy még nagyobb. Olimpiát csak mi rendezhetünk, aminek bevételéből a cézár kenyeret...
Can Togay és Pauer Gyula alkotását az 1920 óta megjelenő Architecture Digest online kiadása választotta másodiknak a világ 13 legfontosabb köztéri szobra közül. A kompozíció a...
Kőszeg Ferenc, az 1990 előtti demokratikus ellenzék tagja, a Beszélő szerkesztője volt. Később az SZDSZ parlamenti képviselőjeként dolgozott az új Magyarországért. A Magyar Helsinki Bizottság jogvédő...
Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton. Nektek túltolt bicikli, nekünk oktatás és tudás. A gyerekeink jelene, Magyarország jövője. Ti szolgákat akartok, mi szabad embereket. Ti...
Demokráciának nálunk a diktatúrák közti átmenetet nevezik – mondta az író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk. Egy rövid szemlét már közöltünk tegnap Spiró Györgynek a...
Érdekes kísérletre vállalkozott a tenygyar.hu portál, amikor egy 1947-es hazai közvéleménykutatás kérdéseit 70 év múlva ismét feltették. Az információkból csemegézve, igyekeztünk az olvasóink számára leginkább érdekesnek...
Molnár Zsolt, a sokat próbált MSZP-s, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke blogján tette közzé akciótervét a Fidesz leváltására. Jobb későn, mint még később! Molnár 18 pontja Az úttörőknek tizenkét...
„2018 a demokrácia helyreállításának éve lesz Magyarországban. Így hiszem, így akarom.” Bokros Lajos, a MOMA elnökét Tokióban érte az újév, onnan üzente közösségi oldalán az alábbiakat....
Ha valaki az értelmetlen káoszban akar értelmet keresni, annak kiváló terepet szolgáltatnak a jelen helyzetben jelentősebb megszólalók, illetve folyamatok. Elég a kormánypárti irányból érkező szóvirágokra, a...