A választási szabályok újabb, az eredményeket befolyásoló átalakítására lehet számítani, legalábbis ez olvasható ki a Nemzeti Választási Iroda leköszönő elnökének utolsó nyilatkozatából. De miért pont a...
Egy egészen kiváló írást olvastam a Hungarian Spectrum amúgy is kiváló írásai sorában. A cikk linkjét az alábbiakban megadom. Aki tud angolul, az feltétlenül olvassa el,...
Az MSZP a rabszolgatörvény eltörlését célzó javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek – közölte az ellenzéki párt elnöke, frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Tóth Bertalan elmondta azt is,...
A Kecskeméti Törvényszék hamis magánokirat felhasználása miatt – nem jogerősen – nyolcvan óra könnyű fizikai munkára ítélt egy 46 éves nőt, aki Kalocsán indult a 2014-es...
Az információt a szabolcsi térségből kapta az MSZP. Romos, elhagyatott, vagy porszemnyi ingatlanokba, csoportosan jelentenek be ismeretlen, a településen soha nem látott embereket azért, hogy a...
Orbán Viktor a pártja legutóbbi kongresszusán, de azóta is többször arról beszélt, hogy az országban csökkent a szegénység, a közmunka révén biztos megélhetést biztosítottak azoknak, akik...
Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig...
A Fővárosi Választási Bizottság tagjává az eddigi testületi tagokat választotta meg – 21 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett – a Fővárosi Közgyűlés: Temesi Istvánt, Orosz Máriát...
Nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy az Orbán-uralta Magyarországon bekövetkezik-e az a „csúfság”, hogy egy város – méghozzá a „fő” – lakosai renitens módon...