Vejetek vagyunk Vityó! – olvashatjuk majd a Békemenet transzparensein. alf karikatúrája
A hódmezővásárhelyi fideszes kudarc láttán bepánikolt és mozgásvihart – megint kormánypárti békemenetet – hirdetett Bayer Zsolt, a CÖF arca Budapestre, március 15-ére, hogy megmutassák, vannak „egy...
Úgy tűnik a Fidesz fő propagandistája és a hatalom annyira megijedt a hódmezővásárhelyi történelmi győzelemtől, hogy Bayer Zsolt a vasárnapi választás után azonnal meghirdette a Békemenetet....
Szerdán országjárása során Magyar Péter ultimátumot adott a „közmédiának”, amire tíz napon beül választ vár, ellenkező esetben követőivel együtt az MTV elé vonul és marad is...
Magyar Péter a Tisza Párt miskolci demonstrációján a beszédében felhívta Deutsch Tamást és Dobrev Klárát, hogy „ne bújjanak ki a vita alól”. Azt mondta: „Segítsenek abban,...
„A közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent a világ és így Magyarország biztonságára is. Ezért ma délutánra összehívtam a Védelmi Tanácsot!” – jelentette Orbán Viktor délelőtt,...
Idestova két hónapja bújt két asszony szoknyája mögé a férfiasnak mutatkozó Orbán-rezsim, s ugrott elő az egyikük szoknyája mögül egy fura figura, aki alighanem a fején...
Ha elveink ellen támadnak, összezárunk, nem kicsit, nagyon! A nemzeti konzervatív világ mára megtanulta, hogy amikor tétlenül szemlélte a korrupció és az ultraliberális pártok, valamint segédcsapataik...
Képes-e egy MP monogramú magányos farkas mindennemű előgyakorlat nélkül a semmiből előállítani egy full-extrás AMG Mercedest, ráadásul 1 hónap alatt, és pazar finanszírozásban? Nyilván nem. Amit...