Mottó: Matematika érettségi feladat. Tegyük fel, hogy, egyszerre indul A településről Joszip Tot és B településről Kaya Ibrahim. Hány órakor találkoznak, a vecsési számlagyár bejáratánál, ha...
Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban (EPP) - szögezte le a Le Monde című francia napilapnak adott, péntek délután megjelent interjúban Jean-Claude Juncker, az...
Fasiszta propagandaanyagot készül elfogadni a „parlament” – a körítés, amelynek keretében „tárgyalják”, a retorika, amelyet a hatalom használ, náci jellegű.
Az országgyűlés fideszes alelnöke is beszállt a kultúrharcos kormányzati történelemhamisításba, miután elvállalta a Héjjas Ivánról szóló könyv bemutatását.
A magyarok Attila kései leszármazottainak tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állnak, nyelvük a türk nyelvekkel áll rokonságban – közölte Orbán.
A 2019-es költségvetés vitáját folytatták pénteken a képviselők az Országgyűlésben. A Ház előtte megemlékezett a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról. Az elnöklő Lezsák Sándor felidézte: 1948-ban...
Az az „ellenzék”, amely ezt a helyzetet elfogadta, elveszítette minden jogát arra, hogy bármi ellen is tiltakozzék. A rendőri erőszak fenyegető árnyékában Volt minden: ökonómikus „Istentisztelet”...
Egyhangú döntéssel a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjévé választották Kocsis Mátét a nagyobbik kormánypárt megválasztott képviselői a frakció csütörtöki alakuló ülésén – jelentette be a frakcióvezetői posztról leköszönt...
Persze megvan a kétharmad, de végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még...