Balhék, botrányok, blöffök 1. rész

Mottó: Matematika érettségi feladat. Tegyük fel, hogy, egyszerre indul A településről Joszip Tot és B településről Kaya Ibrahim. Hány órakor találkoznak, a vecsési számlagyár bejáratánál, ha egy dakota közmondás szerint Kulcsár Attila és Simicska Lajos közös testhőmérséklete nem haladhatja meg a Schleht Csaba által egyetlen nap alatt értékesített Fidesz közeli fantomcégek által hátrahagyott köztartozások napi középértékét? (Dolomitban számolva).

Az Implom Józsefről elnevezett helyesírási versenyen

a középiskolásoknak a következő összetett mondatot kellett minél kevesebb helyesírási hibával leírniuk:

„Ezért fogadta olyan lelkesedés a borostás arcú fiatalembert, Orbán Viktort 1989-ben, amikor Nagy Imrének és társainak újratemetésén felhívta a figyelmet a szovjet csapatok kivonásának időszerűségére.”

(2002, január)

29, magát szenátorként aposztrofáló fideszes országgyűlési képviselő,

egy kisgazda politikus, valamint három államtitkár, köztük Selmeczi Gabriella, levelet írtak befolyásos washingtoni szenátoroknak azért lobbizva, hogy a Lockheed Martin fegyvergyár egyik vezetőjét, Joseph M. Jones-t nevezzék ki az USA budapesti nagykövetének. Selmeczi és államtitkár társai a botrány kirobbanása után azonnal lemondtak posztjukról.

(1999)

1992.október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök

– volt 56-os halálra ítélt – nem tudott beszélni a tömeg előtt, mert bomber dzsekis, fasiszta kopaszok belefojtották a szót. Az akkor még viszonylag új Magyar Köztársaság belügyminiszterének, Boross Péternek ehhez a gyalázathoz mindössze annyi szava volt, hogy ezek a fiúk nem akartak rosszat, ráadásul a bomberdzsekit zekének nevezte, amit, szerinte divatból viselnek ezek a fiúk, mert így szeretnének imponálni a lányoknak.

(1992)

Horn Gyula

miniszterelnök augusztus 20-án bejelentette, hogy kormánya a vagyonadó bevezetését fontolgatja. Másnapra kiderült, hogy a bevezetést nem a kormány fontolgatja, hanem Horn Gyula.

(1994)

Göncz Árpád köztársasági elnök

Fe­hér­vá­ron meg­szem­lél­te az elé­je fel­so­ra­koz­ta­tott ren­dő­ri ál­lo­mányt, va­la­mint an­nak fel­sze­re­lé­sét. A köz­tár­sa­sá­gi el­nök mér­sé­kelt lel­ke­se­dés­sel le­gel­tet­te sze­mét a ko­rai hat­va­nas évek Szov­je­tu­ni­ó­já­nak csúcs­tech­no­ló­gi­á­ját je­len­tő szol­gá­la­ti Zsi­gu­li­kon. Már-már a nyug­ta­lan­ság ap­ró je­lei kezd­tek mu­tat­koz­ni az ál­lam­főn, ám a he­lyiek meg­nyug­tat­ták Ár­pi bá­csit: az ela­vult Zsi­gu­lik he­lyett a kö­ze­li jö­vő­ben szol­gá­la­ti bi­cik­li­ket és mo­pe­de­ket ál­lí­ta­nak csa­ta­sor­ba.

(1995)

Csurka István drámai hangon

szólította fel híveit: egy hónapig ne fizessék a villamos áramot és – ugyancsak egy hónapon keresztül –, ne vegyenek jegyet a villamoson.

(1995)

Izsó Mihály kisgazda képviselő bejelentette,

hogy tiltakozásul a kormányzat idegenszívű politikája ellen, ülősztrájkba kezd a parlamentben. Izsó úr az ülősztrájkot saját parlamenti székében készül lefolytatni. A honatya csupán azt kéri, hogy hagyják nyitva éjszakára a plenáris üléstermet, valamint az egyik mosdót.

(1996)

Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke

pártja családpolitikai fórumán költői képben vázolta fel pártja célkitűzését: e szerint a Magyar Demokrata Fórumban megvan az akarat, hogy áldott állapotba hozza a nemzetet, és megszülethessen az új Magyarország.

(1996)

Orbán Viktor miniszterelnök nem sokkal megválasztása után

az Országgyűlésben bejelentette, hogy a Horn kormány idején őt és pártársait a titkosszolgálat állami pénzen, törvénytelenül megfigyelte. Néhány évvel később

„A Legfelsőbb Bíróság – az elsőfokú bíróság döntésével egyezően – kimondta, hogy nem volt megfigyelési ügy, tehát Orbán Viktor ex-miniszterelnök 1998. augusztus 25-én tett kijelentésének nincs valóságalapja. Sem az országgyűlési bizottság, sem a legfőbb ügyész nem volt képes bizonyítani még azt sem, hogy akár hasonló eset is történt volna.”

Alsószentmártonban 231-en jelöltették magukat önkormányzati képviselőnek.

A kis dél-dunántúli faluban mintegy 900-an laknak, azaz a település lakói közül minden harmadik a köz szolgálatában szeretné tölteni mindennapjait. Idővel azután fény derült az alsószentmártoni csoda titkára: minden, önkormányzati képviselőségre pályázó jelölt fejenként 2000 forintot kap kampánycélra. Amint azt a helybéliek elmondták, különösen karácsony előtt jön jól ez az összeg.

(1998)