Fekete-Győr András pártelnök körlevelet írt a Momentum-tagoknak, aminek egy példánya eljutott a hvg.hu szerkesztőségébe is. A lényeg: voltak, vannak és terveik szerint lesznek is!
A Momentum flashmobot tart a Szabadság téren a Hír Tv elfoglalása kapcsán. Kövessétek velünk.
Az egyre tágabb Fidesz-kör ráteszi a kezét a szórakozóhelyekre, amire az a jó válasz, ha bojkottálja azokat a fiatalság – állítja a Momentum. Ígérik, hogy beállnak...
Fekete-Győr András, a Momentum frissen újraválasztott elnöke Donáth Anna Júliát nevezte ki a párt alelnökének, közölte sajtóközleményben a párt. A pártelnök szerint Donáth „kompromisszumkész, megfontolt és bölcs...
Tisztújító kongresszust tartott a Momentum. Fekete-Győr Andrásnak két kihívója volt, a küldöttek többsége – 56 százaléka – a régi-új elnök mellett tette le a voksát. Az...
A Momentum elnöksége lemondott a párt választás utáni első küldöttgyűlésén. Az elnökség azt vállalta, hogy bejuttatja a pártot a parlamentbe, ám Fekete-Győr András vezetésével mindössze a szavazatok 3...
A politikai változásért tüntetett a Momentum Mozgalom Budapesten kedden. A Maradunk, ellenállunk, változtatunk! Tüntetés a jövőnkért címmel meghirdetett esemény résztvevői a Szabadság térről a Nagymező utcát és...
A Momentum Mozgalom a választás végéig hátralévő 24 órában is folytatja a bizonytalan szavazók meggyőzését. Olyan programot kínál, amely a huszonegyedik század nyertesévé teszi Magyarországot, hogy...
Pártja az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik, illetve az LMP javára Pestszentlőrincen, Marcaliban és Szekszárdon lépteti vissza jelöltjeit – jelentette be Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke keddi...