Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) jelöltje erről a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak...
Nézzék! Eddig talán buli volt egy őrült, beteg diktatúrában élni. Úgy voltam vele én is időnként – megjegyzem, egyre ritkábban – legalább lesz mit mesélni leendő...
A Városi Kurír megkereste Szanyi Tibort, és azután, hogy „kiszivárgott”, elkérte tőle annak a választási elemzésének az eredeti szövegét, amiről két orgánumban már olvashattak részleteket. Az...
Bayer Zsolt vitathatatlanul tapasztalt újságírással foglalkozó, így hihetetlen, hogy a hétfői, róla elnevezett műsorában ne szúrt volna szemet neki, hogy a Juncker lejáratókampány aktuális fotója finoman...
Hónapokkal ezelőtt a Városi Kurírban búcsúztattam a hajdan tisztes, mértékadó hetilapot, a Szabad Földet (SZF), akkor, amikor kétes hírű korábbi tulajdonosa eladta őket az Orbán-rezsim sajtópribékjeinek....
Orbán addig riszálja magát, ameddig van rá fogadókész közönsége, legfőképpen az Európai Néppártban. A szokásos handbanda Gulyás Gergely bejelentette, hogy elhalasztják a közigazgatási bíróságok bevezetését. E...
Utálja Európát, rühelli az értelmes vitákat, ki nem állhatja, amikor megpaskolják a pofikáját, és azt mondják neki, diktátor, nem bírja elviselni, ha más is zabál a...
Piros lapot kell mutatni Orbán rendszerének – buzdított szavazásra Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap Budapesten. A szocialista kampányfőnök a Parlament előtti Kossuth...
Bár a többi pártot is hívták, csak MSZP-Párbeszéd képviselői jelentek meg azon rendezvényen, ahol az európai parlamentben végzett munkáról számolhattak volna be a politikusok. A közös...