A Fővárosi Közgyűlés ülése előtt az ellenzék a 3-as metró valamennyi állomásának akadálymentesítését követelte. Négymilliárd forintból fejlesztik a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői...
A demokratikus ellenzéki pártok közös jelölt-állításának szükségességét fogalmazta meg a jövő évi parlamenti választásokra Gyurcsány Ferenc Barcson. A kormány lehajol minden szavazatért, eladja a lelkét is,...
Hátrányos helyzetű emberek társadalmi esélyegyenlőségének biztosítására alapítványt hozott létre egymilliárd forintos tőkével Wáberer György vállalkozó. Egymilliárdból gazdálkodnak Az alapítvány közleményében azt írta: a Miskolci Törvényszék nyilvántartásba...
Tanulni kell megtanítani a gyermekeket, mert nem tudni, hogy aki most kezdi az iskolát, milyen világban kezd majd dolgozni a diplomája megszerzése után. A cél egy...
A Jobbik hozzá segíthető egy hatalmi szövetséghez a Fidesszel. Orbánt talán leválthatják a Jobbikkal, de a rendszerét meg is erősíthetik. Heller Ágnes legújabb interjúja szerint „ha nincs...
Az LMP társelnöke nem tart attól, hogy fideszes ügynökök lennének a pártjában. Szél Bernadett a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy kampánylehetőségeik szűkösek, de így...
Berobbannak a lakáspiacra a jegybanki alapítványok, a Váci út környékén építkezhetnek. A XIII. kerületi önkormányzat a Matolcsy-alapítványok bevásárlása után rögvest módosította az építési szabályzatát, mégpedig úgy, hogy...
Hogy érzi most magát? Mit gondol, hogyan látják most Önt a szerettei vagy az ismerősök? A pszichológusok egyik kedvenc tesztjéből megtudhatja. Ha felkészült jöhet egy kis...
November elején a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus, valamint Szilágyi Gál Mihály...