Connect with us

Kultúra

Soós Eszter Petronella – Bartus Tamás: A mégiscsak szociáldemokrata

Megosztás

Fejtő Ferenc 2008-as halála óta elegendő idő telt el, hogy tisztelői egy tudományos igényű és módszerű, a személyes ismeretségeket és elkötelezettségeket félre tevő, ugyanakkor az embert pillanatra szem elől nem tévesztő kötettel álljanak elő.

Tanulmányok Fejtő Ferencről

Az alábbi tanulmánykötetnek éppen ez az ambíciója – illetve az, hogy a Fejtő Ferenc-kutatás számára eddig ismeretlen vagy elhanyagolt kérdéseket dolgozzon fel, elsősorban a szerző késői publicisztikai és politikai tevékenysége köréből merítve a témákat.

Részlet a műből

„Nézzünk szembe a helyzettel: Fejtő Magyarországon kívül fontosabb és jelentőségteljesebb intellektuelnek számít, mint Magyarországon. Műveinek jelentős része a francia közéletre gyakorolt befolyást, maga Fejtő szintén nem Magyarországon számított szinte önálló intézménynek, és életművének a Nyugat-Európában igencsak értékelt része oly késve érkezett meg a posztkommunista Magyarországra (A népi demokráciák története például csak 1991-ben), hogy jelentőségét akkor már csak kevesen ismerték fel. A Népi demokráciák története vagy A magyar tragédia a maga idejében a reveláció erejével hatott, szinte sokkolt, de mire a magyarországi olvasó asztalára eljutott, addigra – a történeti kutatások előrehaladtával és a források megnyílásával – izgalmasságát már az adta – elsősorban a történész szakmának –, hogy Fejtő újságíró-elemző-publicista létére oly izgalmas történészi élességgel, metsző pontossággal látta az eseményeket már történésük pillanatában.”

                                   

A szerzőkről

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, elemző, tanácsadó. Politológus (2009) és francia nyelv és irodalom szakos bölcsész diplomát szerzett, jelenleg az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében – ahol megbízott előadó is – doktori védés előtt áll. A kétezres években ismerkedett meg Párizsban Fejtő Ferenccel, aki élete utolsó éveiben megtisztelte a barátságával.

Bartus Tamás politológus. BA diplomáját az ELTE-n szerezte (2014), jelenleg ugyanitt folytatja a politikatudományi MA képzést. 2012-2014 között parlamenti gyakornok. Bár Fejtő Ferencet személyesen már nem volt módja ismerni, művei nagy hatással voltak rá, aminek eredménye egy szakdolgozat lett.

Részlet a hátsó borító szövegéből

Nem állítjuk, hogy teljes mértékben elfogulatlanok vagyunk. Ez nehéz is lenne egy olyan emberrel szemben, akihez ilyen-olyan okból mindketten nagyon közel érezzük magunkat. Ugyanakkor mindent megtettünk, hogy ne gátlástalan Fejtő-apologetikát írjunk, hanem hibáival és tévedéseivel együtt értelmezzük őt. Ráadásul azt is ki kellett választanunk, hogy milyen szögből nézzük Fejtőt – mindketten azt tanultuk politológusként, hogy nem árt, ha az ember előre jelzi, milyen pozícióból teszi a megállapításait.

A kortárs magyar pártpolitikán felülemelkedve, úgy döntöttünk, hogy Fejtőt saját pozíciójából, vagyis a reformista, mérsékelt, pragmatikus, antikommunista szociáldemokrata értékrend pozíciójából vizsgáljuk, és igyekszünk megérteni. Bár kettőnk világnézete nem teljesen azonos, mindketten vállalhatónak találtuk ezt az elemzési keretet, és úgy tartjuk tisztességesnek, hogy erről e helyütt is értesítsük az olvasót.

Munkánkat sokan fogják vitatni. Ezzel tisztában vagyunk, hiszen számos polemikus megállapítást rejtettünk el a kötet sorai közé. Ha e viták érdemiek, tartalmiak és intellektuálisan izgalmasak lesznek, illetve hozzájárulnak Fejtő munkásságának további megismertetéséhez, akkor szerzőként elégedetten dőlünk majd hátra, tudniillik akkor elértük célunkat.

Soós Eszter Petronella
politológus, Franciaország-szakértő, tanácsadó

Meghívó

A Kossuth Kiadó meghívja az érdeklődőket Bartus Tamás és Soós Eszter Petronella: A MÉGISCSAK SZOCIÁLDEMOKRATA – FEJTŐ FERENC című könyv bemutatójára, amelyre Francia Intézetben kerül sor (1011 Budapest, Fő utca 17.), december 7-én, csütörtökön, 17.30-as kezdettel.

A kötetet Agárdi Péter irodalomtörténész és Kende Péter szociológus mutatja be. A vendégeket Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója köszönti. Moderátor: László Ágnes, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője.

A könyvbemutató után a szerzők dedikálják a könyvet, amely a helyszínen kedvezményesen vásárolható meg.

Kérjük, jelezze vissza részvételét!.

Szerző

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük