Orbán Viktor egy végtelenül gyáva ember. Az ellenzék előszeretettel diktátorozza a magyar kormányfőt, ami az általa kiépített és működtetett maffiaállamot illetően tartalmilag még helyes, a címke...
Ötpontos, fiatalokat segítő európai uniós programot hirdetett vasárnapi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője. Határozottan kell képviselni a kivándoroltak érdekeit Az MSZP-Párbeszéd (MSZP-P)...
Vágó Istvánt huncut kedvében érte a péntek este. Gondolta, tör még némi borsot az amúgy is folyvást vele emberkedő Puzsér Róbert orra alá. Az ártalmatlan játék...
Emlékeznek még arra a vetélkedőre, ahol nem az jutott el az elérni kívánt főnyereményhez, akinek mázlija volt, vagy a leggusztustalanabb dolgot is hajlandó volt megtenni, hanem...
A hetek óta folyó fafelülvizsgálat és gyérítés – ahogy nevezik – úgy tűnik, nem számolt a szerdai szélviharral. A Szent István parkban ma a szél az úr!...
Vágó István és Puzsér Róbert – ki lehet mondani – kevéssé szívlelik egymást és mindezt a nagyközönség bevonásával, mintegy a kegyükért harcolva teszik immár két hete....
Van az úgy, hogy a céltábla visszalő. Pontosan így járt most Puzsér Róbert publicista is. Egyik kedvenc áldozata Vágó István megelégelte a folyamatos piszkálódást, sértegetést, és...
A Fidesz maga, és a kormánypárt szolgálatába állt propaganda média két hete próbálja bebizonyítani, hogy Svédországban (tudják, ahol a magyar miniszterelnök-helyettes házi rénszarvast lőtt ki jogtalanul)...
Először a riválisokat üldözték el Tasó László kedvenc vadászai Hajdúhadházon, majd a terület gazdáival hosszú idő óta békésen megférő állattartókat próbálták elkergetni. Egy éve pokol az...