Az MSZP az ÁSZ elnökének parlamenti meghallgatását kezdeményezi az egészségügy helyzetével kapcsolatban tett korábbi kijelentései miatt.
Domokos László hangulatilag készíti elő a kórházi kancellária-rendszer bevezetését. A betegekkel, az egészségügy helyzetével mikor fognak foglalkozni?
A Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete visszautasítja az ÁSZ elnökének egy hétfői lapinterjúban megjelent kijelentéseit.
Nagy volt a jogos felháborodás, amikor kiderült, hogy az MSZP frakció tagjai bőszen megszavazták a képviselői béremelést. Az ellenzékiek értetlenül álltak a szocialista pártkatonák döntése előtt. ...
Ezt a nehéz döntést meg kell hozni – mondta K. Erzsébet (47) tanárnő, mikor fia egyetemi tanulmányainak elvégzése után Londonba ment mosogatni. Ezt a nehéz döntést...
A csak az inflációt követő nyugdíjemelés azt üzeni: amilyen szegény voltál idén, olyan szegény leszel jövőre is. Végre történhet valami! A kitartás és a jól felépített,...
Az MSZP kifogásolja, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége elutasította a szocialisták egészségügy segítését célzó költségvetési módosító csomagját. Indoklás nélkül leszavazták Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának...
Kedd délután a parlament 163 igen, 23 nem szavazattal és 1 tartózkodással megszavazta a képviselői tiszteletdíjak emelkedését. Majd a parlament a teljes javaslatot is elfogadta a...
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár idegei felmondták a szolgálatot és rárontott Bangóné Borbély Ildikóra. Hiába no, nehezen viseli a feszkót, azt, hogy a...