Hiába tűnt el a miniszterelnök egy hónapra feltölteni a lemerülőben lévő tápegységét, a kiadott ukáz szerint folyik a kultúrharc. A heti soros a könnyűzene, mely iparban...
Egy barátom elküldte Orbán János Dénes menetrend szerint közlekedő, mai napi, frusztrált, irigy, kontrollálatlan agresszióját. Faludy György apropóján közzétett reflex-zsidózása óta nem tartom komoly embernek, teszek...
Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Fekete György vezetésével, 2014-ben szerezte meg az Andrássy út 101. szám alatti egykori Schanzer-villát, amely annak idején még mielőtt a Magyar Ujságírók Országos Szövetségének...
A Farkasréti temetőben ma elbúcsúztatták Szepesi Györgyöt, a július 25-én 96 éves korában elhunyt legendás sportriportert.
A Magyar Alvás Szövetség 2018 márciusának idusán alakult és most látták elérkezettnek az időt, hogy óraátállítás ügyben különvéleménnyel éljenek.
Újabb bizonyíték került napvilágra arról, hogy Matolcsy György jegybankelnököt erősen befolyásolják a hiedelmek, a számmisztika.
A maga módján „köszöntötte” persze a gyomorforgatóan undorító Fidesz-uralom – például ifjabb Lomnici Zoltán „alkotmányjogász” is.
Van egy ország, Nernia (igazából Magyarországnak hívják, csak úgy tűnik, hogy erre a névre a főkormányzópárt copyrightot jegyeztetett be), és ennek az országnak a kormánya úgy...
A fiatalabbak már nem, de Kásler Miklós egészen biztosan emlékszik Liszenkóra, a nagy szovjet biológusra, az Állami Sztálin díj háromszoros kitüntetettjére....