Blogbazár
Paks és az engedélyező hatóság összefonódása
Lehet-e egy szakvezető a saját csapata meccsének a bírója is? A fociban nem, de az atomenergetikában minden, és annak az ellenkezője is lehetséges! A #Paks2 engedélyezéséért felelős Országos Atomenergia Hivatal (OAH) több munkatársa párhuzamosan szakértőként bedolgozott a paksi bővítési projektcégnek.
Megengedhetetlen összefonódások
A Közérdekvédelmi Központtal tavaly publikáltuk #Paks2 nagy nehezen megszerzett szerződéshegyeit.
Az általunk nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján most a Paksaméta blog írta meg, hogy egyértelmű bizonyítékok vannak rá, hogy a #Paks2 engedélyezéséért felelős Országos Atomenergia Hivatal (OAH) több munkatársa párhuzamosan szakértőként bedolgozott a paksi bővítési projektcégnek. Ez alapjaiban kérdőjelezi meg a hatóság függetlenségét a projekttől, ami pedig a nukleáris biztonság alapfeltétele. Az OAH függetlenségét illetően eddig is számos kétség merült fel, egy, a Hivatal bedarálására irányuló (amúgy az OAH lelkes együttműködésével folytatott) kormányzati kísérletet korábban az Európai Bizottsággal sikerült megakadályoztatni.
Az engedélyező hatóság és az engedélykérő atomerőmű összefonódása azonban teljesen elfogadhatatlan, és ez olyan sarokpont, amit a #Paks2 ügyében gyakran igencsak rugalmas Bizottság is nagyon komolyan vesz. Az ügyben ezért az Európai Bizottság Energiapolitikai Főigazgatóságához fordultam, hogy vizsgálják meg, nem áll-e fenn elfogadhatatlan összeférhetetlenség és összefonódás az OAH és #Paks2 között.
Szerző
Friss
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata