Connect with us

Kiemelt hírek

Pénz és ingyen telek jár annak, aki a meseszép görög szigetre költözik!

penz-es-ingyen-telek
Megosztás

A napfényes, Kréta és Kithira között található Antiküthéra szigetének önkormányzata havi 160 ezer forintnak megfelelő eurót fizet azoknak, akik vállalják, hogy oda költöznek.

Az önkormányzat ezen felül kosztot és ingyen telket is biztosít a letelepedőknek, céljuk ugyanis az, hogy a jelenlegi 24-ről legalább háromszázra növeljék a sziget lélekszámát

– írja a Daily Mail.

A település vezetői

ebben a programban látják az elnéptelenedés problémájának megoldását. Leginkább többgyerekes családokat várnak, mint mondják, nagy szükség lenne pékekre, farmerekre, halászokra, és kőművesekre is. A betelepítési program kezdete óta tizenöt család jelentkezett az önkormányzatnál.

A szigeten nincs repülőtér,

így csak komppal lehet ide jutni, amelynek az indulása gyakran függ az időjárási körülményektől. Kristálytiszta tengerpartjai ellenére a szigetnek nincs olyan turisztikai jelentősége, mint a legtöbb társának.

A sziget önfenntartó, lakói halászattal és növénytermesztéssel foglalkoznak, tehát sok munkalehetőség nem lesz az új családoknak. Elektromos áram és internet-hozzáférés van, bevásárlási lehetőség viszont nem sok: egyetlen kisboltból tudnak vásárolni lakók.

forrás: antikythiradirect.com

A sziget Görögország déli részén,

a Peloponnészoszi-félsziget DK-i csúcsa és Kréta szigetének nyugati vége között, a Krétai-tenger nyugati határán. Területe 20 km². A szigeten csak pár tucat ember él tartósan, viszont a nyári hónapokban a lakossága eléri a több százat. A legfontosabb gazdasági tényezője a turizmus. 1900-ban a sziget partjai közelében egy ókori hajóroncsban találták az antiküthérai szerkezet néven elhíresült szenzációs leletet és egy életnagyságú bronzfigurát.

Forrás: bidista.com

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Elhunyt Vangelis Oscar-díjas görög zeneszerző, a Tűzszekerek komponistája - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük