Kiemelt hírek
Pénzért kamujelöltek indulhatnak Miskolcon – a Fidesz érdekében
Miskolc legnagyobb választási csalása történhetett: kamujelöltek indulhatnak pénzért a Fidesz érdekében a választáson, amire egy hangfelvétel utal. Az MSZP és a Jobbik ezért feljelentést tesz – mondta a két ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón, a miskolci városháza előtt.
Feljelentés a választás rendjének megsértése alapos gyanúja miatt
Varga László (MSZP) és Jakab Péter (Jobbik) kijelentette: a választás rendjének megsértése alapos gyanúja miatt tesznek feljelentést a rendőrségen.
A hangfelvétel egy nagyon komoly választási csalásról és annak előkészületéről tanúskodik – közölték. Hozzátették: Miskolcon nem ez az első eset, a korábbi országgyűlési és önkormányzati választásokon is előfordult hasonló.
„A választók akarata szent, azonban a kormánypártok ezt Miskolcon rendszerint torzítani, befolyásolni akarják” – szögezte le Varga László.
Az álcivil Új Lendület
Jakab Péter elmondta: van egy szervezet, az Új Lendület, amelynek jelöltjeiről az terjed városszerte, hogy „egyfajta álcivil szervezet, egy a feladatuk, a zavarkeltés”. A nyilvánosságra került hangfelvétel bizonyíték lehet arra, hogy pénzért kamujelöltek indulhatnak Miskolcon a Fidesz érdekében – tették hozzá.
A felvételt meghallgatva, elemezve világos, hogy több bűncselekmény elkövetése is felmerülhet – közölte Varga László, megjegyezve: Miskolc történetének legnagyobb választási csalása történhetett, a Fidesznek magyarázatot kell adnia, hogy milyen kapcsolatban van ezzel.
Egymillió a nyomravezetőnek
A szocialista országgyűlési képviselő jelezte, arra kérik a miskolciakat, hogy ha bárki választási csalást tapasztal és tudja dokumentálni, juttassa el hozzájuk a bizonyítékot. Egymillió forintot ajánlanak fel annak a nyomravezetőnek, aki bizonyítékkal szolgál arra, hogy a választás napján csalás történhetett, hiszen ez bűncselekmény – fűzte hozzá.
Jakab Péter azt mondta: a nyilvánosságra került hangfelvétel a Fidesz demokráciafelfogásának látlelete, a kamujelölt abban érdekelt, hogy a Fidesz Miskolcon hatalmon maradjon. Pénzért cserébe indul el a választáson, azzal a céllal, hogy ellenzékinek adva ki magát, megtévessze a szavazókat.
Felszólítják a Fideszt és miskolci polgármesterjelöltjét, Alakszai Zoltánt, közölje, mennyibe kerül egy ilyen kamujelölt indítása, és honnan van pénz erre; „úgy tűnik, hogy a Fidesz most már nemcsak szavazatot akar vásárolni, hanem képviselőjelöltet is” – fogalmazott.
A motiváció az indulásért kapott pénz
„Ez a választás most arról is szól, hogy nemet kell mondani a Fidesz aljas választási módszereire”, és igent kell mondani az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjére, Veres Pálra és képviselőjelöltjeire – hangoztatta a két országgyűlési képviselő.
A Hírklikk hírportál vasárnap számolt be arról, hogy olyan hangfelvétel került a birtokába, amelyen Tóth Ákos önkormányzati képviselőjelölt, a felesége és egy barátjuk arról beszélget, mi indította Tóth Ákost arra, hogy elinduljon a választásokon. A felvételből arra lehet következtetni, hogy a motiváció az ezért kapott pénz. Az is elhangzik, hogy az Új Lendület jelöltje tisztában van cselekedete súlyával, de meggyőződése, hogy semmi baja nem lehet, mert meg fogja kapni a megfelelő védelmet – írta a Hírklikk.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat