Banánköztársaság
Perintfalvi Rita: amikor Ungár Péter akar az új KDNP lenni…..
Nemrég Ungár Péter ellenzéki politikus, az LMP nyíltan meleg társelnöke kinyilatkoztatta a Pride hónap kapcsán, hogy „Az emberek vagy férfiak, vagy nők. Nembináris emberek nem léteznek”. Uff. Megmondta, így van és kész – kezdte közösségi oldala posztját Perintfalvi Rita teológus.
Nemrég Ungár Péter ellenzéki politikus, az LMP nyíltan meleg társelnöke kinyilatkoztatta a Pride hónap kapcsán, hogy „Az emberek vagy férfiak, vagy nők. Nembináris emberek nem léteznek”. Uff. Megmondta, így van és kész – kezdte közösségi oldala posztját Perintfalvi Rita teológus.
„Nem tudom, hogy ki hogy van vele,
de engem irritál, amikor ellenzéki politikusok nem tudnak semmi eredetit kitalálni, azért ők maguk is a Fidesz rezsim ideológiai szlogenjeit szajkózzák. Mert majd akkor a nem létező LMP-nek hatalmas tömegbázisa lesz? Aligha. Vagy Ungár lesz az ellenzéki KDNP? Akkor még tegye bele:
„Az emberek vagy férfiak, vagy nők. Mert így lettek Isten által teremtve. Pont.”
- Minek ebbe a témába beleállni?
- Mi a célja?
- Jobbról előzni a Fideszt?
Az emberek kb. 80%-a nem is érti, hogy mit jelent a nembináris kifejezés!
És van valami végtelenül groteszk abban, amikor éppen egy nyíltan meleg politikus áll bele a többi szexuális kisebbségbe vagy nemi identitásba. Ez egy kicsit emlékeztet engem azokra a titokban homoszexuális papokra, akik a szószékről nagyon durva homofób beszédeket mondanak, mégpedig azért, hogy véletlenül se gondoljon senki arra, hogy ők melegek. Pedig azok. Ahogy Ungár Péter is az. Bár ő ezen szeretne túllépni, így fogalmaz egy régi brit kampányt idézve:
„Vannak, akik b*zik. Legyél túl rajta!”
Hát ezt megüzenni 2023-ban Magyarországon, ahol a melegek évek óta a legdurvább kormányzati támadások célpontjai,
- akiktől alaptörvényi szinten és egyéb törvények által elvették az alapvető emberi jogaikat,
- akiknek emberi méltóságát lábbal tiporja a kormány és akikkel szemben a média által gerjesztett erőszak egyre erősödik, teljes abszurdum!
Ma Magyarországon könyveket lehet lefóliázni a boltokban,
ki lehetett tiltani azokat az oktató programokat az iskolákból, amelyek segítenének a fiataloknak abban, hogy megértsék a saját és mások szexualitásának, nemi identitásának legfontosabb kérdéseit.
2023-ban hazánkban ott tartunk, hogy nem csupán az orosz háborús propaganda, de az orosz melegellenes propaganda is ezerrel hasít. És most direkt használom gyűjtőfogalomként a meleg kifejezést és értem alatta az összes szexuális kisebbséget. Csakhogy Ungár se bírja ebből kihúzni magát!
Szombaton Országos Családi Nap LMBT emberek szüleinek, érintetteknek és szövetségeseiknek c. rendezvényen jó néhány olyan szülővel találkoztam, akiknek gyermeke meleg, transz vagy éppen nem bináris. Az egyikük ezt üzente a magyar kormánynak:
„Az én gyermekem nem ideológia, hanem az én gyermekem!”
Szóval mi lenne, ha az ellenzék igyekezne végre saját víziókat kitalálni és azzal tenné vonzóvá a mondandóját? Nem pedig azzal a röhejessel erőlködéssel, hogy ugyanazt mondja mint a gyűlölt orbáni diktatúra! Torkig vagyunk ezzel már, de tényleg!”
A kommentekből….
Náray Tamás hozzászólása: „Megfejthetetlen számomra ez a felfokozott érdeklődés mások, vagyis a többi ember és különféle csoportok szexuális élete és szokásai/beállítódása iránt. Min változtat ez az érdeklődő életében??? Semmin.
Az persze világos, hogy hatalomszerzési/megtartási technikának kiváló… de ugyanakkor nem, hogy nem elegáns, de végtelenül közönséges és kifejezetten alsóbb osztálybeli, parvenu attitűd/dolog rajtunk kívülállók nemi életével foglalatoskodni. (Minden bizonnyal ezekből a felkapaszkodottakból tevődik össze a “kitalálók” -értsd hatalmon lévők-, csapata is… azért tudják, mi kell a felkapaszkodottaknak.
Intelligens ember ugyanis ilyesmit nem csinál, maradjunk annyiban, és ennek semmi köze a liberalizmushoz. Ennek kizárólag a művelt, kulturált viselkedéshez van köze.)
Természetesen mindenki csak azzal tud foglalkozni, amit felér ésszel. Ezért van ez a felfokozott, túldramatizált érdeklődés, egészen a hisztérikus megnyilvánulásokig, lásd gyerekek átoperálása, mert a magyar társadalom nagyobbik része aggyal -úgy tűnik-, a nemiszervekig ér fel… (akinek nem inge… stb)
Egyébként egyetértek: jogfosztottak a bármilyen szexuális kisebbséghez tartozó emberek és ez nem csak felháborító és tisztességtelen, hanem bűntett. Bűntett az emberek bárminemű rangsorolása. Mert van az EMBER és kész!
A rangsorolás előbb-utóbb a gázkamrákhoz vezet. Akár átvitt, akár egzakt értelemben.
(…) Ja, és még annyit, hogy mit is mondhatna, aki azt hallja anyukájától, hogy Németország nincs, és internet sincs abban az országban, ami egyébként nincs is… csak fax. (Egyébként ez valóban gyakorlat, de ettől még van internet. Is.) Ráadásul van abban valami rendkívül megkapó, hogy egy ilyen párt főideológusának a gyermeke pont a Péter… hát biztos le lehet ezt is otthon is, meg a főnivel is meccselni… csak úgy, minthogy eleve támogatta Mo. a svédek NATO-hoz csatlakozását, hiszen egyből beadta a parlamentnek… plusz meg most hogy a törökök is támogatják… maguktól. Ahha, hát, hacsak úgy nem… ? “Mindent Elhisz Nagyanyó” meséi… no meg ahogy annak idején M. Krisztina zsidótalanítani próbálta az országházat, férjeként a KIVÁLÓ ÉS CSODÁLATOS Baló Györggyel az oldalán, aki zsidó származású volt, ez nem titok… nos vannak azért izgalmas házi meccsek is, nem csak BL kupák. Magánrepülve.”
További vélemények:
„Sosem èrtettem mièrt èrdekes a politikàban, hogy mi van egy politikus làbai közõtt, ès hogy mire hasznàlja? A vàlasztòkat a tettei alapjàn kellene a maga oldalàra àllìtania, vagy tèvedek?”
„Az LMP kamupàrt. Ungár Péter kamu politikus. Hogy az LMBT közösséggel nem szolidarít, az még hagyján, mert az amúgy sincs benne a pártja deklarált vállalàsaiban. Az viszont benne van, hogy ők a magyar zöld párt. És mit csinálnak ők, mint ún. „zöld” párt? Nagy büdös semmitse.”
„Itt a legnagyobb problema,nem az ellenzek, vagy fityesss csürhe!!!Ök „csak” masodlagosak!!! Az elsö szamu es legnagyobb problema a „tarsadalom” !! Nekik kellene a fellepesükkel,magartasukkal kikenyszeriteni olyan csoportosulasok letre jöttet, -pl partot,szövetseget stb- vagy olyan kepviselöket „kinevelni” akik erdemben képviselik öket. Regnáló hatalmat csak a választó tud leváltani, egy part nem !!!Majd akkor lesz valtozas,ha az emberek megértik, hogy ha masírozó bakancsokat lat, 1, nem a bakancs a bünös,hanem aki felhuzta 2, ha nem szol erte, akkor ö is ugyanolyan bünös 3, ezt a közhelyet nem csak meg kell erteni a valtozashoz, hanem a gyakorlatban tenni ellene”
„Ki mondta, hogy az LMP szakított Schiffer agymenéseivel? Kit érdekel egy jelentéktelen, kollaboráns párt vezetőjének mondatai? Kit érdekel az ellenzék, ami vagy kollaboráns, vagy nyíltan náci, ami csak legalizálja Orbán Patyomkin-demokráciáját?”
„Az ellenzék ennek a rendszernek a része. Ők nem akarnak hatalomra jutni mert belátták hogy ez a rendszer halálra van ítélve és hülyék lennének átvenni mielőtt összeomlik. Normális ember nem kormányozna egy alaptörvénnyel ami olyan lyukas jogi szempontból mint egy ementáli. Viszont át sem húzhatják egy tollvonással mert erre épül 12 év rendelkezési rendszere.”
„Ungár Péternek elsősorban komoly identitás zavara van, amennyiben csak a szűk gyökereit nézzük/ Schmidt Mária/, amitől nekem az ő baloldalisága csöppet sem hiteles! Bár a szexuális hovatartozása szerintem bőven magánügy és nem is kellene, hogy egyáltalán „ügy” legyen, politikai haszonszerzésből össze vissza csapkod oldaltól függetlenül! Miért nem tud, csak Zöld lenni?”
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….