Ez a nap
Politikai okból, bosszúból rúgtak ki egy orvost és ápolónőket – miközben nincsenek elegen

Ágyszám csökkenésére hivatkozva kirúgtak két nővért és egy traumatológust, miközben a kórház hirdetésében épp ilyen szakembereket keresnek.

A hatvani Albert Schweitzer kórházban olyasmi történt, ami nem sűrűn esik meg mostanság egészségügyi intézményben: felmondtak két ápolónőnek s egy orvosnak a traumatológián. A szorító munkaerőhiány miatt országszerte mindenütt két kézzel kapkodnak a szakemberek után, ezért is különös, hogy a Zagyva-parti városban épp ennek ellenkezőjével, az elbocsátás luxusával éltek.
– Az ápolónők hullafáradtak, harminc-negyven ágyra vannak ketten. Egy 12 órás nappalos és egy 12 órás éjszakás műszak után elvileg egy rövidebb, úgynevezett „alvós” majd ezt követően egy pihenőnapot kellene kapniuk, de ez utóbbira már hetek óta nem volt példa – mondta el a Népszavának a kórház belső ügyeit jól ismerő forrás, akinek közeli rokona dolgozik az adott osztályon.
A túlhajszoltságot a nővérek nem tudják kipihenni, a hibalehetőség pedig óhatatlanul megnövekszik
A lap úgy tudja, hogy az egyik elbocsátott ápolónő – aki nem kívánt nyilatkozni – harminchat évet húzott le az egészségügyben, négy éve lett volna még a nyugdíjig. Facebook oldalán ennyit írt: „a traumáról két nővért, köztük engem, és egy orvost bocsájtottak el, gazdasági okok miatt, ez áll a papíromon. Én nem foglalkoztam a politikával! Csak itt éltem le az életem. 36 év!”
Nem teljesítette a fideszes parancsot, kirúgták
A traumatológus orvos elküldése kapcsán is olyan hírek keltek szárnyra, hogy esetében sem szakmai, hanem politikai okok állnak a háttérben. A lap egyik informátora szerint Tóth Csaba, a Heves megyei közgyűlés fideszes alelnöke – Szabó Zsolt hatvani illetőségű, a fejlesztésekért felelős államtitkár korábbi kabinetfőnöke – lelkes amatőr autóversenyző lévén, pár hete egy külföldi hétvégi versenyen indult volna el, de nem volt nála orvosi papír, ezért nem engedték rajthoz állni. „Hazatelefonált” hát a hatvani kórházba, s azt kérte, küldjenek utána faxon egy igazolást, miszerint alkalmas a versenyzésre. Az épp ügyeletet ellátó traumatológus azonban – a hírek szerint – megtagadta ennek kiadását, pár napra rá pedig elbocsátották.
– A traumatológia a hatvani kórház szíve-lelke, mindig is kiemelt jelentőségű volt, hiszen az M3-as autópálya mellett bármikor történhet tömegbaleset. A tapasztalt szakemberek elbocsátása – valamiért épp a választások utáni hétfőn -, akkor, amikor szakemberhiány van mindenütt, rosszízű, és butaságnak is tűnik – mondta lapunknak Érsek Zsolt, a város korábbi szocialista polgármestere.
Miközben ágyszámhiánnyal indokolják egy traumatológus szakorvos és két tapasztalt ápolónő elbocsátását, a hatvani kórház honlapján jelenleg is több olyan álláshirdetés olvasható, amelyben épp sürgősségi szakorvost és traumatológust, valamint sürgősségi szakápolót keresnek.
(Forrás: Népszava)
https://varosikurir.hu/magyar-korhazszovetseg-orvoshiany/
Szerző
Friss
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát