Kerítésen túl
Putyin már váltott, Orbán rendületlenül megy a falnak és visz magával minket is
Mondhatnánk, hogy ez az! Ilyen egy hű barát! De nem erről lehet szó. Orbán miniszterelnök rémségesen meg volt tisztelve, hogy -ha igaz- Trump, Amerika jelenlegi első embere néha „rácsörög” lecsófőzés közben, meg beengedte az ovális irodába, amiről kép is készült.
„…országoknak nincsenek barátai csak érdekei…
„Hunter Biden ukrajnai tevékenysége nem érinti Oroszországot, ez az ügy csak az amerikaiakra és az ukránokra tartozik. Hunter Biden legalább egy ukrajnai olajipari cégben dolgozott, ám ebben én nem látok semmiféle bűncselekményt. Legalábbis nem tudok arról, hogy Biden fia valamilyen szabálytalanságot követett volna el”
– magyarázta Putyin a Moszkva.Kreml.Putyin című műsorban sugárzott interjújában.
No komment….
A Rosszija 1 adónak adott nyilatkozatban Putyin nem kommentálta novemberi elnökválasztásra készülő Trump azon vádját, amely szerint Hunter Biden Oroszországból is kap pénzt, s üzleti kapcsolatban áll az egykori moszkvai főpolgármester, Jurij Luzskov özvegyével, Jelena Baturinával.
„Azt tudom, hogy Baturina asszony üzleti kapcsolatban állt több külföldi partnerrel, ám arról nincsenek értesüléseim, hogy a partnerek között voltak-e amerikaiak is”
– mondta az államfő.
Hunter Biden az ukrajnai Burisma olajipari cégben volt igazgatóanácsi tag 2014-2019 között. 2016-ban, amikor Joe Biden még Barack Obama alelnöke volt, a mostani elnökjelölt sürgette az ukrán főügyész, Viktor Sohin leváltását, aki vizsgálatot indított a Burisma által elkövetett állítólagos szabálytalanságok ügyében. Sokin el is vesztette állását, a Burisma elleni vizsgálatot pedig Kijevben leállították.
Tarjányi Péter biztonságpolitikus véleménye szerint:
„Putyin elnök nyilatkozatát hallgatva, miszerint – Joe Biden fia nem követett el Ukrajnában bűncselekményt bármit is sugall Trump – felmerül a kérdés miért veszi védelmébe az orosz elnök az USA demokrata elnök aspiránsát?
Lehet, hogy megmérték a saját rendszereiken keresztül ki az esélyesebb?
Nos, elképzelhető… Tudnunk kell, Oroszország több ezer elemzőt alkalmaz akik jó része folyamatosan figyeli az amerikai választási kampányt.
És igen, lehet olyan mennyiségű információja Moszkvának amely miatt Putyin gesztusokat gyakorol, így javítva pozícióit egy következő tárgyalásra ahol már lehet, hogy Trump elnök helyett Joe Biden lesz a tárgyaló partnere.
Mindig mondtam: országoknak nincsenek barátai csak érdekei… Ezt minden politikusnak tudnia kell… Itthon is!”
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….