Ez a nap
Putyin már nem is a spájzban, hanem a népszerűségi lista élén van

Putyin orosz elnököt kedvelik leginkább a magyarok a nagyhatalmak vezetői közül. Donald Trumpot viszont sem szimpatikusnak, sem alkalmasnak nem látja a többség.

A hírekben mostanában legtöbbet szerepelő nyolc állam-, illetve kormányfőről, az amerikai, az orosz, a kínai, a francia és a török elnökről, valamint a német kancellárról, a brit és a kanadai miniszterelnökről kérdezte meg a magyarokat a Ténygyár a Pulzus telefonos kutatási applikáció segítségével.
Attól, hogy egy politikus „erős”, vagyis hatékony vezetőnek tűnik, még nem biztos, hogy szimpatikus is, és ez fordítva is igaz. Ezért kettéválasztották a kérdést, ki az az egy, akit jó vezetőnek tartanak, és ki szimpatikus a válaszadóknak a nyolc világpolitika-alakító közül. Nos, úgy látszik, hiába az egyre erősödő vád az amerikai választásokba történt beavatkozásról, hiába a Krím annektálása, hiába a 30 éves elköteleződés Paks 2 ügyében, Vlagyimir Putyin orosz elnök elnyerte a magyarok szívét.
Mindkét kérdésben – kit tartanak hatékonynak és kit szimpatikusnak a magyarok – az orosz elnök nyert, méghozzá meggyőző fölénnyel. Elgondolkodtató, hogy a fiatalabbak körében népszerűbb Putyin, mint a 30 év fölöttiek körében – ezt talán az magyarázhatja, hogy az 1990 után születtek már nem tudják, milyenek is voltak a Moszkva befolyása alatt töltött évtizedek Magyarországon. Arról pedig talán nem hallottak, hogy Putyin elnök egyre többször nyíltan is éppen azt a befolyást sírja vissza, a szovjet idők világpolitikai szerepét szánja Oroszországnak.
A diplomások másként látják
Ennek a tudásnak viszont alighanem birtokában van a diplomások többsége, övék az egyetlen csoport, amelynek körében nem Putyin ül a trónon: a diplomások Angela Merkel német kancellárt tartják a leghatékonyabbnak és Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt a legszimpatikusabbnak. A többi csoportban a sármos kanadai kormányfő nem szerepelt jól, alighanem az ismertsége hiányzik hozzá.
Az ismertsége valószínűleg meglenne hozzá, Merkel német kancellár mégis inkább antipatikus a magyaroknak, nem múlt el nyomtalanul a Merkelt támadó kormánypárti kommentárok özöne.
Donald Trumpot viszont nem szerették meg a magyarok. Az amerikai elnök a hatékonysági és a szimpátialistának is a legalján küzd Hszi Csin-ping kínai és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, pedig ez utóbbi kettő ismertsége alighanem jóval alacsonyabb, mint az amerikai elnöké.
(Forrás: 24.hu)
Donald Trump „türelmetlenül vár” egy újabb találkozót Vlagyimir Putyinnal
Szerző
Friss
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja