Rab László: kussolásra épül az egész ország – Zsúlok, avagy füstölgés az önkéntes benyalókról

Az ember végül egyedül marad a nyavalyáival. Április 3-án minden eldőlt, meg lett hosszabbítva ez a tetves diktatúra. Azóta tipródom, látom, hogy az édes összefogó ellenzék elszállt, így aztán könnyedén lehet már velünk kísérletezni. Rab László szŰrreál összefoglalója a 29-es hétről.

Továbbreppent a fajállat

Most már Amerikában találkozhatott a trompista republikánusokkal. Nem érdekel, hogy milyen víziója van a világról, hazámocska otthagyott engem a legsűrűbb trutymóban, nem bántom érte, ha neki így jó, hát csinálja kedvére. Nem mindig úgy kell lenni, ahogy én akarom. Pontosabban lehetne néha úgy, hogy nekem is jó legyen, de ez már illúzió. Az a lényeg, hogy elvesszek a zűrzavaros eszmék forgatagában, és ezen az úton keményen haladok. Másfelé vette az irányt ország, mint ahová én készültem, gondolom, néhány előttem járó generáció is megélte ugyanezt. Ilyen lehetett 56-ban november 4-e után, amikor kétszázezer honfi búnak eresztve a fejét szerencsét próbált a nagyvilágban. Volt aztán, akinek bejött. De azért sokan kiugráltak a negyedikről, ha végképp összebonyolódott körülöttük a világ.
Most még az van, hogy nem lőnek ránk, épp csak a megélhetésünket húzzák ki teljesen a lábunk alól. Kata nélkül vágunk neki az ősznek, a tököm se tudja, hogy mit kellene helyette kitalálni. Jön aztán az október a gázszámlákkal, mondhatom, szép telünk lesz.

Apropó gáz

Egy hétig tartott, mire be tudtam diktálni az óraállást, igaz, nem tudom, mire volt jó, mert olyan, hogy végszámla, nincsen. Azt hittem, augusztus végéig kifizetjük azt a gázt a régi áron, amit elhasználtunk, de nem. Azt se értem, hogy jön majd ki a „rezsicsökkentett” és a „piaci” ár között a dolog, átlagot számolnak-e vagy effektíve megnézik, hogy a havi mittudomén mennyi köbméter felett használtunk-e vagy sem. A gázvállalat eddig minden héten küldött (papíron! levélben!) valamit, hol számlát, hol felszólítást, hogy fizessek, mindegy, hogy mindig fegyelmezetten fizetek (online). Ugyanez van a villannyal is. Nekem még annyi levelet senki nem küldött, mint a gáz- és a villanyvállalat. Három adat kellene a papírjukra, a nevem a lakcímemmel, az óra száma meg az óra állása. De nem ez van rajta, hanem egy csomó hülyeség köbméterenkénti zsúlokról meg követhetetlen kilowattórákról. Nézi a paraszt a hülye papírjaikat, és nem érti, minek írják úgy tele. Az alján ott áll, hogy vigyázzunk, mert van kamu villany- és gázvállalat is, azok is küldhetnek ám számlát, be ne fizessük, mert azok nem igaziak. Hülye itt már mindenki, velem együttvéve. Nem látok túl a falon, akárhogyan pipiskedek. Pedig valamikor újságíró voltam, féltek tőlem a simlis vállalatigazgatók. Összerezzentek, ha leírtam valamit róluk. Mára ez is megváltozott. Amit én írok, nem oszt, nem szoroz. De bezzeg, amit a villanyvállalt ír, az a valami. Pedig nincs semmi, de semmi értelme.

Ki fogja az én ügyeimet felkarolni, képviselni?

Ez is kérdés. Mert hogy nem Falucskai Ivett lesz az, meg nem is Lonci bácsi és Manci néni, az már most biztos. Akar-e valaki rajtam segíteni, ha szarba kerülök. Vagy ez eleve kizárt lenne? Egy liberálbolsevik tahornyák éljen úgy, ahogy tud, nincs szüksége semmire, úgy is csak az izgatja, hogy amit mond, meghallgassák? Nem éppen. A minap találkoztam egy hajdani megmondócsávóval, a kocsmában állt előttem, valaki volt, ismerte a nevét az ország, de aztán megbotlott egy kőben, elhasalt, és most már nem számít senkinek. Én jól tudtam, hogy ki ő, ő viszont hála az égnek nem ismert meg engem, pedig annak idején többször beszéltünk egymással. Veszekedett a csapossal. Úgy gajdolt, mint fénykorában. De már nem rezzent össze senki azon, hogy kevesellte a vodkás poharában a négy centet. Ezért aztán megérte nagy embernek lenni.

Ó, én nem akartam, kérem

Megy előre az orbánizmus, olyan az egész, mint az ökörhugyozás. Tele van kacskaringókkal, kitérőkkel, nevetséges behódolásokkal. Ez a legérdekesebb különben. Az önkéntes benyalás. Hogy aztán amikor vége lesz, lehessen mentegetőzni, ó, én nem, én nem akartam, de hát ment előre a hajó, fel kellett rá kapaszkodni, mit tudtam volna mást csinálni. Undorító. Ül valaki az akadémiai kutricájában, kapott egy kis pénzt arra, hogy lesse a Higgs-Bozontot, az, ugye, nem politika, ne lehessen azt mondani, hogy a bozonttudomány támogatja az Orbánt. De amikor tiltakozni meg felállni kellett volna, akkor kussolás volt. Lapítás, beszarás. Nehogy kiszúrjon magának a politika, és azt higgye, hogy ellene vagy. Szánalmas és ócska karrierek épülgetnek az Orbán-izében, semmi kis életművek gömbölyödnek, a kussolásra épül az egész ország. Hátha meg lehet úszni. Akkor már inkább legyél hülyezenész, aki széltében-hosszában hirdeti (a lehulló morzsákért) a lojalitását. Arra legalább nem kell majd mondani az összeomlás után, hogy mit és mikor tehetett volna ellene. Csak legyinteni kell, és azt mondani, na, ez a marha is tartotta a markát. És mire jutott vele.

Tiltakozgatás, közleményezgetés

Legyen elég ennyi a dühöngésből. Sajnos az ellenzéknek nincs válasza a rablókormány lépéseire, megint szanaszét vannak, és külön-külön sütögetik a pecsenyéjüket. Ugyanazok a pofák jó évtizede a pártokban. A tanácsadókra és az ún. háttéremberekre gondolok. Pénzért dolgoznak a mukik, teljesen eredménytelenül. Radikális lépések kellenének, de nincs, aki vállalná, hogy korszerűbb megoldások után nézzen. Marad a tiltakozgatás, a sajtótájékozgatás, a közleményezgetés. Nem hagyjuk! Ja. A helyzet finoman szólva is elkeserítő. Arra utazni, hogy Orbán majd mellélő, és arra rámegy, hiú ábránd. Tökmindegy, mit csinál. Most már azt csinál, amit akar. Akár meg is koronáztathatná magát. Másnap az ellenzéki pártok közleményt adnának ki, benne lenne, hogy tűrhetetlen. Mennénk tovább.

A világhelyzet is lelombozó

Tart a háború, Putyin mint valami sündisznó, megy előre, nincs hír róla, hogy mit gondol és miket mond. Félelmeim erősek. Egyszer majd elkezdik lőni az atomerőműveket (ha ugyan nem lőtték már eddig is). Nem nagyon zavarja őket, hogy Európa ettől hideglelést kap. Zajlik a gázmeccs, október-november táján derül ki, hogy hol lesz ezen a télen a leghidegebb. Orbán arra hajt, hogy pár telet még kihúzzon. Az euróárfolyam Lonci bácsit nem zavarja, utoljára külföldi valutaként cseh korona volt a zsebében, amikor Prágába vitte a vállalat, s kellett az apró egy kis sörre. Lonci bácsit különben semmi sem zavarja. Fával fűt, most majd kivágja a kiserdőt, a kormány engedélyt adott rá. Ha elfogy a fa, ott a szemét. A műanyaggal is be lehet fűteni. Este kell csinálni, hogy ne lássák. És akkor át lehet azt a fránya éjszakát vészelni valahogyan.
De ez most csak afféle riogatásnak számít. Olyan, mint évekkel ezelőtt a klíma-vészhelyzet. A jobber sajtómamelukok fölröhögtek, miről beszél a kommunista sajtó, hogy lenne már itt aszály! Dejszen a karmelita kormány belevezeti a Dunát a Balatonba, oszt kész. Aztán egyszer csak elkezdett kiszáradni a Velencei-tó. A Balaton vízszintje is lejjebb van jó méterrel a szokásosnál. Nem lesz kukorica, nem tud enni a disznó, nem lesz oldalas Lonci bácsiéknál. A vinnyogó jobber sajtó is elkezdett írni az aszályról. Biztos Soros és Gyurcsány műve ez is. Siralmas, szánalmas hely ez most, ahol élünk.
De élünk. Túlélő fokozatba kapcsolunk, és addig üvöltünk, amíg tudunk.
Ez volt a 29-es, jöjjön a 30-as. Dugjátok föl magatoknak a vármegyéiteket!

Előző hét

Rab László: barátkozás az Ördöggel – Nem lesz kötelező buzulás