Blogbazár
Rekord! A nemzeti főkeresztény – született Kedves Vezető – egy levegővétellel tizenháromszor tudta kimondani azt, hogy keresztény!
Megszámoltam, a nemzeti főkeresztény, született Kedves Vezető, egy levegővétellel tizenháromszor tudta kimondani azt, hogy keresztény. Rekord! Pedig néhány hónapja még nemzetiek voltunk. Mint a dohánybolt – mekkora királyság pénzszivattyú az.
Mekkora találmány. – Nemzeti Cirkusz, nemzeti közművek, nemzeti mangalicaszerelő
Előtte meg illiberálisok. De az is kikopott. Hülye egy fogalom volt, mert a narancsnapszemcsisek java a.) nem tudta kimondani. b.) kitudta, de nem értette. A K. Vezető a „b” halmazba tartozott. Lövése nem volt mit mond, de mondta- mondta-nyekeregte. Ha idegállapotba jött, és rikácsolt, akkor „a” halmaz is. Sokszor jött idegállapotba. Viszont azóta már el is feledtük. Tényleg! Miatököm az az illiberális?
Előtte meg polgári. De szép két év volt! Polgári körök, ilyenek. A K. Vezető akkoriban még feszt bankpénztárosnak öltözött. Igen, mert a bankpénztárosok, azok a legtutibb polgárok. Honnan szedte ezt a marhaságot?
Mindig vastag, ritkagusztustalan zakókat hordott, a könyökén két nagy odaőckölt könyökvédővel, vagy miamanóval. Közbevetőleg jegyezném meg, még mindig jobb, mint ez a mostani harmonikanadrágos, seggben kissé elálló, Ráhel-outfit. Röhejes. Kis könyökvédős pocakdani, gyomorban kinőtt zakóban, szép, lenőtt barkóval. Mint valami gány, texasi elviszpreszli imitátor.
Előtte meg fiatalok voltak, demokraták, és liberálisok. Ez hamar elmúlt. Ahogy tudtak lopni egy székházat, már vége is lett. De, ne rágják tövig a körmüket idegességükbe. Nagyon hamar tudtak lopni egy székházat.
Most meg itt ez a kereszténység
Igen mert a bolsevik már foglalt volt, meg Lenint nem lehet überelni amúgy sem. A kommunista nem jó, olyan hülye csengése van Kádár óta, hiába ül ott a kormányban a teljes MSZMP KB.
A náci az jó lenne, klappol is meg minden, gondolom, tetszik nekik benne a szociális gondoskodás rész, csak ott még a mordorföldi nyelvészek sem döntötték el, hogy cével, vagy zével lenne szebb. Nazi. Ez szép!
Lehetne még a királyság is
A vár már oké, még néhány akadékoskodót kell kirúgni, és végre beköltözhet a teljes família, Ráhelke, meg az unokák. A korona ott is van kéznél, soha nem lehet tudni. Próbálgatja is nemzetünk fénylő csillaga esténként, de nagy rá. Lötyög a fején.
Maradt ez. Én ugyan nem értek a vallásokhoz (sem) de azt tudom, ha ők keresztények, akkor én miért is nem az. Az viszont az istennek se fér a fejembe, ha Jézus élt, és tudta, hogy ők is jönnek majd kétezer év múlva, mi a fenének halt meg. Értük, a K. Vezetőért, meg az egész bűzös bagázsért kár volt. A kereszténység, mint államforma. Ez odaver. Néhány köztörvényes futóbolond, aki átlag kétévente, újabban hetente gúnyát cserél. Ideológiának azért nem mondanám, mert mióta tekinthető az üzemszerű lopás annak? Naugye!
Most keresztények. Futólag. Amíg a Kedves Vezető egy reggel arra nem ébred, hogy elmúlt
Ez is. De ez hogy van? Mitől függ, hogy liberális, konzervatív, nemzeti, vagy keresztény? Szóval hogy van ez? Ugyanúgy loptak akkor is, mint most. Talán most jobban. Akkor? Este lefekszik szabad liberálisként, anya átfordul a másik oldalára, apa meg betol arcba mérhetetlen csalódottságában, hogy nem lesz tűzijáték ma este sem, néhány kisüstit, másnap meg már a bekészített szenteltvízzel mossa a protkóját, full másnaposan? Mitől függ? Ettől? Mennyit ivott, vagy milyen bogyókat tolt be még rá?
Na, most mondják! Keresztények lettünk. Mi jön még?
Szerző
Friss
- Már 14 EU-tagország kormánya kéri Orbánékat, hogy lépjenek egy ‘nagyot hátra’
- Kicsit kellemesebb időjárás vár ránk a jövő héten
- Akik tehetnének bármit, a szívük kőből van, az éhes gyermekek sírását úgysem hallják meg – Ételosztás Debrecenben
- Caramel: ‘ne higgyétek el senkinek, hogy egymás ellenségei vagyunk’
- Szili Katalin Magyaroroszág egyik alighanem leghiteltelenebb politikusa (?) hirdetett igét a kisebbségnek
- Ujhelyi István: átláthatóság és szuverenitás? Kezdjétek magatokon, fiúk!
- Nem elég kényelmetlen a fapados repülés? Már a kanyarban dudál a göbzi-állójegy
- Lendvai: nem vagyok irigy, legfeljebb Mészáros múlt keddjét kérném, mi neki az az 1,1 milliárd?
- Júniusi, zavarba ejtően klassz pénzhoroszkóp – Szinte az összes csillagjegy jól jár…..
- A Bankszövetség egy bűzlő ….kupac