Ez a nap
Repedés a Fidesz egységén

Többen nem azt keresik, mi, hanem hogy ki a hódmezővásárhelyi bukás oka. Vezető kormánypárti személyiségek akarták ráhúzni Lázár Jánosra a vizes lepedőt, de Orbán Viktor gyorsan betömte a rést a pajzson. Megbomlott a megbonthatatlan?

Nem csal a látszat, tényleg megrengette a Fidesz magabiztosságát a hódmezővásárhelyi vereség. Orbán Viktor kormányfő egy héttel korábban, évértékelő beszédében még ellenzékváltó hangulatról beszélt, pénteken viszont már ismét rendkívül idegenellenes beszédet tartott a rádióban.
Ezzel lényegében eldőlt: tévedt, aki azt gondolta, enyhül a kampány hangvétele, épp ellenkezőleg; erőteljesebbé válik a Fidesz részéről a választásokig.
Ám ez valóban nem volt ennyire egyértelmű még a hét elején. A vasárnapi kudarc után ugyanis a Fideszben komoly sürgés-forgás kezdődött; szinte gyermetegnek tűnő pozícióharcok fedték fel a kormányoldalon régóta meghúzódó, ám teljes nyilvánosságot valójában sosem kapott törésvonalakat. Így sokak meglepetésére, a kormánypártban is beindult az eddig inkább csak az ellenzék soraiban megszokott „kibeszélősdi”.
Rogán Antal pedig már egy korábbi kommunikációs eligazításon is egyértelművé tette álláspontját: nem lehet menet közben változtatni az országos kampány irányán, hangsúlyain, a Fidesznek továbbra is az országvédő imázst kell erősíteni.
A fideszes holdudvar „nagy nevei” hétfőn és kedden még a „dedós sorosozás” visszafogása mellett érveltek, most pedig már újra belesimulnak a központi kommunikációba: a gyűlöletkampányba, mely a bevándorlók mellett ma más a magyar cigányságot is ostorozza.
Arra ugyanakkor a Fidesz boszorkánykonyhájában még mindig nem találtak választ, hogyan fordulhatott elő, hogy saját mérésük – amelyet ezúttal nem a Századvéggel, hanem egy másik elemzőcéggel készíttettek – még néhány nappal a bukás előtt is 70-30 arányú Fidesz-fölényt mutatott Vásárhelyen.
Egy biztos: Hódmezővásárhely, a fideszes fellegvár elvesztése ekkora aránnyal az Orbán-kormány számára valóban jelentős csapás, elsősorban az időközi és az országgyűlési választások közötti rövid idő miatt.
A kudarc okát pedig mindig meg kell nevezni: ezúttal Lázár Jánost találták meg a Fideszben, aki – a 168 Óra több kormánypárti forrása szerint – nem hagyott érdemi beleszólást a kampányba a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda, s a kommunikációs központ számára. Többen kifejezetten ennek tudták be a vereséget, szerintük ugyanis Lázár: „a többszöri figyelmeztetés ellenére is helyi eredménykampányt akart folytatni, holott az országos negatív kampány, megtámogatva a központi üzenetekkel, láthatóan hatékonyabb”.
A Fideszt megbolygatta a hódmezővásárhelyi vereség. Többen ezt megpróbálták kihasználni arra, hogy üssenek a korábban a visszavonulását is meglebegtető Lázár Jánoson, ám Orbán Viktor azonnal reagált, s csütörtökön közös miskolci kampányolással igyekezett demonstrálni: bizalma töretlen kancelláriaminiszterében. Orbán pénteken pedig már azt is leszögezte: „jó kampányt vittünk Vásárhely fejlődéséről”.
(Forrás: 168 Óra)
Hazudtak Lázárék, Hódmezővásárhely úszik az adósságban – ÉLŐ!
Szerző
Friss
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?