Connect with us

Sport

Saját korábbi rekordját megdöntve a Fifty-Fifty nyerte az 55. Kékszalagot

Megosztás

A Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty 5:03:56 órás idővel nyerte az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat.

Megosztás

Saját korábbi rekordját megdöntve – a hivatalos eredménylista szerint – 5:03:56 órás idővel a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat csütörtökön Balatonfüreden.

A kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán negyedik alkalommal nyerte meg a Kékszalagot

A verseny időrekordját 2014 óta a Fifty-Fifty tartja, melynek akkori csúcsa 7 óra, 13 perc 57 másodperc volt.

Az élen végző hajó legénységének tagjai Józsa Márton kormányos mellett Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Józsa-Kovács Attila, Erőss Loránd János és Bagyó Áron.

Józsa Márton a balatonfüredi befutó után úgy nyilatkozott: az idei versenyen jó szelük volt, az egész csapat élvezte a versenyt. Előzetesen hasonló, öt óra körüli időt vártak, de egy kicsivel erősebb szél és kevesebb leállás esetén még fél óra biztos van a hajóban – tette hozzá.

A második helyen a Vándor Róbert kormányozta RSM (5:30:16 ó) végzett, míg a harmadik a Kaiser Kristóf vezette Prospex-Delta Sailing Team (5:31:46 ó) lett.

A szervezők tájékoztatása szerint idén a tókerülő versenyre 2532 vitorlázó nevezett 515 hajóval. A jó szelet jelzi, hogy a reggeli viharos időjárás miatt a hagyományos, 9 órai kezdéshez képest két órával elhalasztott, 11 órakor rajtoló Kékszalag teljes mezőnye 15 óra előtt túljutott a balatonkenesei bóján, 17 óra után pedig a siófoki pályajelet is elhagyták.

Raffica
Az elsüllyedt Raffica. Fotó: Cserta Gábor

A balatonkenesei bójánál a déli órákban egy baleset is történt, Király Zsolt hajója, a Raffica felborult, és bár a legénység nem sérült meg, a versenyt nem tudták folytatni.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. Erre a két órával elhalasztott rajt miatt idén szombat délelőtt 11 óráig van lehetőségük a versenyzőknek.

Tavaly a nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat.

A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja, legtöbbször, tizenháromszor pedig Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.

Sirocco
Sirocco. Fotó: Cserta Gábor

(MTI)

Két órás késéssel rajtolt az idei Kékszalag

Szerző