Kerítésen innen
Sándor Mária: vágják ki Orbán M1-es beszélgetéséből az egészségügyről tett „szakmai” nyilatkozatát!
Sándor Mária gyermekszakápoló „az egészségügyi dolgozók, az ágy mellett állók nevében” kéri, hogy „vagy vegyék le ezt az adást az M1 műsoráról, vagy pedig ezt a rész vágják ki” – nyilatkozta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A magyar ápolónők soha nem adják fel….
„A magyar ápolónők soha nem fognak felmondani, feladni, főleg nem az intenzíves nővérek, akiknek ez nem a szakmájuk, hanem a hivatásuk”
-kezdte Sándor Mária, amit azért érzett fontosnak elmondani, hogy mindenki tudjon róla.
„…a nővérek megdöglésig lesznek az ágyak mellett…”
-mondta minden kolléga nője nevében.
„A miniszterelnök úrnak nyilván valaki elmondta, hogy szakmailag mit nyilatkozzon, de ez sajnos nem úgy jött át.”
Felidézte az Orbán-interjúból, hogy
van egy szabály, hogy egy orvos, egy ápoló hány embert tud ellátni.
„Tisztelt miniszterelnök úr!”
Sándor Mária szerint
„…nincsen szabály békeidőben sem…”
Elmondása szerint 2013-ban kérte a köztársasági elnöktől, hogy hasson oda a fent említett szabályozásért, de azóta sem történt változás.
„Egy gyermek szakápoló intenzív osztályon (…) három gyermeket tud ellátni. Felnőtt osztályon az intenzíves nővér (…) két beteget tud becsülettel ellátni.”
Orbán: ezt a számot lehet növelni, a 4-et 8-ra és így tovább….
Sándor Mária szerint ez nem így van.
Nem fér össze ez a becsületes ellátással.”
Orbán szerint – ahogy a beszélgetésben elhangzott – nagyobb térben csak a gépeket kell figyelni. A nővér szerint
„… nem, nem tárgyak, emberek!”
Arra a kérdésre, hogy tudja-e, hogy most egy intenzíves ágyra hány szakápoló jut, így válaszolt:
„nem, ez nem is fog kiderülni,(…) a főnővér dönti el, vagy mi egymás között lemeccseltük, hogy ki kit vesz át a beteg súlyosságától, konkrétan a súlyától is függően…”
Sándor Mária azt kéri a laikus miniszterelnöktől
„Az, aki nem dolgozik benne, nagyon szépen kérem, ne tegyen szakmai nyilatkozatot, mert ez a valóban benne dolgozót nagyon mélyen érinti. Itt a legkisebb emberekről van szó. És azt is kérem, hogy azt a reklámot, amiben ők azt favorizálják, hogy milyen mértékben emelik az orvosok és nővérek fizetését, szintén vegyék le, mert az van benne, „mert ők megdolgoztak érte”. (…) A politikusok az gondolják, hogy azokért a milliókért ők megdolgoznak?
Az átvezényelt nővérekről…..
A nővér szerint nagyon nehéz a helyzetük, de azoké sem könnyű, akik betanítják őket. Megítélésé szerint
„fél év, mire biztonságban érzi magát és úgy tud dolgozni, hogy nem feszült, nem fél.(…) hivatalosan minden gépen lévő beteg steril leszívásához hivatalosan mindig, minden esetben két ember kéne….”
Krug Emília közbevetésére, miszerint a politikusok elismeri a szakápolók munkáját, Sándor Mária indulatosan válaszolt.
„Tényleg, elismerik? Szeretném, ha a lányok megmutatnák a mostani fizetési papírjukat! (…) Kinek mi az elismerés. Hogy szóban elhangzik, vagy hogy tapsoltunk nekik… Mi az elismerés? (…) ki, mikor tette? Sem ez az oldal, sem az az oldal. Ezt nagyon jól tudja az egészségügyi dolgozó. Senkire nem számíthat, csak saját magára!”
Azzal zárta a beszélgetést Sándor Mária, hogy
„… az elembertelenedés a fölső szinten totális!”
Szerző
5 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Marta+Brash
2020.11.12 20:33 at 20:33
Jo latni ujra Sandor Mariat – ahany forumon csak tudom, mindig elmondom, hogy a komplett egeszsegugy elarulta Ot annakidejen, bedolt a szep szolamoknak, hazugsagoknak – ha akkor Mariat tamogattak volna a harcaban, mar regen nem itt tartana az egeszsegugy, mert orban nem soporhette volna le oket az asztalrol a koveteleseikkel. Minden bajukat koszonhetik az egeszsegugyisek sajatmaguknak, akik nem alltak Maria melle! Oriasi respekt minden eu dolgozonak – remeljuk, hogy minden meg tud valtozni meg idoben, kulonben emberek ezrei fognak feleslegesen meghalni.
csipetke
2020.11.13 12:23 at 12:23
Egyetértek SM-val. Nyilatkozni Orbán helyett kiállíthatnának egy szavahihető szakembert, aki tudja, hogy miről beszél. Orbán se nem szavahihető, se nem szakember, és gőze nincs, hogy miről beszél. Az egészségügyi dolgozókat, ahogy SM is mondja, nincs látszatja, hogy megbecsülnék anyagilag. Másod, harmad-állást kell vállalniuk, hogy a családjukat eltartsák. Ezért mentek sokan külföldre dolgozni, hogy egy főállással megkeressenek kétszer, háromszor annyi pénzt, mint itt 12-14 órai munkával. Ha a kormány nem gondolkodik nagyobb összegű béremelésen, azok is elmennek, akik eddig kitartottak. Érdekes, Áder bérét két perc alatt megszavazták, és duplájára, 3 millióra emelték a pénzét. Megértjük, hiszen olyan ügyesen aláír mindent Orbánnak. De azokkal is törődni kéne, akik a hátukon viszik az országot, a kisemberekkel
Papp Gyula
2020.12.06 17:37 at 17:37
igen a kisemberek viszik az országot de sok kisember ha feldühödik sejted hogy mire képes??
Vágó JuditMargit
2020.12.25 18:37 at 18:37
én is örülök, hogy ide „kattintottam” és látom SÁNDOR MÁRIÁT, aki megvédte, és megvédi a mai napig a hivatást, a szakmát! DICSÉRET!
Bedőcs László
2021.01.10 17:12 at 17:12
Ez az orsós cigány,mint az írás,és beszéd képtelen buxtárcája,ez a szar gázos lölő,mindenhez IS ért,hogy rohadnának rakásra,az aljas HAZAÁRULÓ,TOLVAJ PATKÁNYOK.