Aki többé-kevésbé önkínzó módon legalább nagyjából követi a magyar parlament működését, az láthatja, hogy a törvényhozó testület munkája ma már inkább bohózat, semmint jogalkotás. Nincsenek sem...
A bizottságban soha nem voltak korábban tekintettel a késésekre, most viszont meg kellett várni Tessely Zoltán fideszes képviselőt, aki „technikai nehézségek” miatt nem tudott leparkolni.
Amint 3,5 millió ember megkapta az első oltását, (vagyis a tervek szerint a jövő hét szerda-csütörtök táján) megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Ezt immáron kormányrendelet tudatja minden...
Meghátrált a Mini, a nagy iskolanyitási program darabjaira hullott, helyette jüanocskák kezdtek csörgedezni, s kitört a pánik a jachton, alapítványi milliárdok kezdtek vándorolni. Csúcson a holtak...
Nem leszünk gyarmat! — vagy mégis? Európában adósságcsapda-diplomáciának nevezik Kína gazdasági-politikai nyomulását. Nem véletlenül: Afrika adóssága Kínával szemben egy bő évtized alatt megháromszorozódott, mert Kína intenzív...
A sanghaji egyetem éppen hogy nem tapló: igazi elit intézmény, a világ legjobbjai között van. De ahogy budapesti campusának építését nálunk intézik, az már csupa taplóság.
Pénteken többek között a Műegyetem rakpart és a Rákóczi út egy-egy szakaszára sem hajthatnak be autók, mert ez a vonulások napja. A programok egy része elmarad,...
Egy hete Fekete-Győr András azt a kijelentést tette, hogy Orbán Viktor nemzetbiztonsági kockázat, ezt azonban a járványkezelés hiányosságaival indokolta. A késői és hibás intézkedések, városoktól a...
Szijjártó a jachtizása okán támadt média-viharban -hiába próbált nyugodt és kimért lenni, ahogy trenírozták- olyan ígéretet tett a kamerák össztüzében, amire azonnal „rárepült” -teljes joggal- közösségi...