Nem leszünk gyarmat! – vagy mégis? – Az adósságcsapda-diplomácia

Nem leszünk gyarmat! — vagy mégis? Európában adósságcsapda-diplomáciának nevezik Kína gazdasági-politikai nyomulását. Nem véletlenül: Afrika adóssága Kínával szemben egy bő évtized alatt megháromszorozódott, mert Kína intenzív gazdasági terjeszkedésbe kezdett a kontinensen -írta Szél Bernadett közösségi oldalán.

“A gazdasági gyarmatosítás lényege,

hogy Kína előnytelen feltételekkel hitelez soha meg nem térülő, kínai közreműködéssel megvalósuló beruházásokat, és a kölcsönök fejében elzálogosítja a meghitelezett ország vasútvonalait, kikötőit, autópályáit, bányáit vagy termőföldjeit. Az eljárást Európában is jól ismerik:

Görögországban a 2008-2009-es összeomlás nyomán jelent meg a „segítő” Kína, és az ellenőrzése alá vonta a legnagyobb forgalmú görög teherkikötőt, gyakorlatilag fillérekért.

Ráadásul az úgynevezett segítséghez politikai befolyásszerzés is társul: Görögország azóta rendre Kína számára előnyös módon szavaz a különböző európai és nemzetközi fórumokon.

Ezekben a napokban egy másik európai ország tapasztalja meg, mint jelent, ha Kína beteszi a lábát:

Montenegró épp most folyamodott uniós segítségért, hogy törleszteni tudja a világ egyik legdrágább – kínaiak által épített – autópályája miatti tartozását. Az Egy Övezet, Egy út kezdeményezés keretében épülő autópályáról ugyanúgy látszott, hogy az adott konstrukcióban (és áron) kizárólag Kína érdekeit szolgálja, mint az ugyanabba a programba tartozó Budapest-Belgrád vasútról.

Utóbbiról szintén elmondható, hogy a piacinál drágább kínai hitel finanszírozza, egy kilométerre vetítve körülbelül háromszor annyiba kerül, mint az EU-támogatással épülő vasutak, kínai cégek építik Mészáros Lőrinc közreműködésével, nincs rá szükség és semmilyen megtérülést nem lehet kimutatni.

Ellenben a magyar adófizetők generációkon keresztül fizethetik majd a 200 milliárd dolláros devizahitelt

úgy, hogy közben a kínai befolyás is tettenérhető az Orbán-kormány döntéseiben — amikor például kimaradunk a kínai jogsértések uniós elítéléséből, méregdrágán vásároljuk a kínai vakcinákat, vagy befogadjuk és szintén méregdrága kínai hitelből felépítjük a kínai kémegyetemet Budapesten.

A Budapest-Belgrád vasút a tipikus példája

annak, ahogyan Kína a korrupciót és a megvásárolható helyi eliteket felhasználja a gyarmatosító törekvései érdekében. Ráadásul azt sem tudni, milyen egyéb titkos feltételei vannak az alkunak: hiába kérdeztem rá írásban, milyen állami vagyontárgyakat zálogosított el a kormány a kínai hitel fejében, Orbánék nem adtak rá érdemi választ, a bíróság pedig még azt is titkosnak ítélte, miért titkos a hitelszerződés.”

Ne feledjük ezt sem!

gyarmat

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük