Egymás ellen fordultunk. Kerítésen belül dúl az egyre kevésbé elfojtott düh, indulat, gyűlölet. Akik keltették, nagyon örülnek, hogy ilyen mélyen magunkba szívjuk, amit ránk zúdítanak. Szándékuk...
Alaposan szemlézzük a Bernard-Henri Lévy budapesti látogatásáról megjelent legérdekesebb interjúkat, tudósításokat. Így, egyben megdöbbentő a kép. Egy pillanatra visszatérünk a friss Bödőcs Tibor-interjúhoz is: mit mondott...
Nem nagy kunszt egykedvű, mérges, bánatos, szinte kizárólag a negatív tartományba tartozó arcokkal találkozni nap, mint nap bárhová megy is az ember. Ez jelenleg Magyarország. Ha...
„A magyar kormány nemet mond az antiszemitizmusra!” – ezt maga Trócsányi jelentette ki, mint (i)gazságügyi miniszter, a Fidesz EP-listájának vezetője. Akkor pedig kételkedésnek helye nincs, mindenki...
Húsvét táján előkerül a polcokról Bulgakov „Mester és Margaritája” , és ugyanígy ajánlott olvasmány Nikosz Kazantzakisz „Akinek meg kell halnia” című regénye is. Ezt a huszadik...
Az oly sokszor emlegetett keresztény magyar kultúra – ami védelemre szorul – vadhajtása 2019 Magyarországán. Az alábbi történet Budapesten esett meg, Európa egyik fővárosában, a magát...
A nyílt levél elé emlékeztetőül: Pilhál Tamás az a médiamunkás, aki Nagy Blanka 19 éves diákról olyan fotót tett közzé és kommentált, amin a fotós úgy...
Abban a pillanatban, amikor beindulnak a sztrájkok, bérkövetelések, gondok akadnak a munkaerővel, azonnal előtérbe kerül a Fidesz kizárása az Európai Néppártból. Orbán Viktor sorsa a multinacionális...
Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát, az erőszak és gyűlölet elleni fellépést hangsúlyozta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a Demokratikus Koalíció, az MSZP és az LMP....