Az ellenzéki pártok közötti technikai együttműködést nem az önkormányzati választásra találtuk ki, így nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a települések, ahol a DK-tól a Jobbikig terjedő közös...
Az Európai Néppárt (EPP) január végéig döntést hoz a Fideszről, miután a magyar kormányzó párt néppárti tagságát 2019. március 20-án a Fidesz és a néppárti elnökség...
Fhú, ebbe nem lesz időm belemenni, pedig érdemes lenne. Arról van szó, hogy Varga Judit az Euronewsban a NER apológiáját a „jogállamiság” fogalmán és az EU-ban...
November 17-én az úgynevezett „köztévében”, annak is a Szemtől szembe című műsorában ismét „verbális verőlegények” uszultak a magyar ellenzékre. Bár ezúttal nem tajtékoztak a részvevők, sőt, mintha...
Konkrétan az ilyen történetek, mint a közoktatásé (meg például az egészségügyé) magyarázza azt, hogy miért is tartom olyan rettenetesnek az MSZP-t és a többi antiliberális pártocskát,...
A kormány elkötelezett a szegénység felszámolása, a romaintegráció mellett – közölte az igazságügyi miniszter Tiszaburán, a „Felzárkózó települések” elnevezésű romaintegrációs program egyik helyszínén pénteken. Varga Judit...
Alighanem súlyos igazságot mondott ki a pénzügyminiszter, amikor arról beszélt, hogy „vége az aranykornak”. A magyar kormányfő egy ideje, bárhogy igyekszik titkolni, egyik pofonból a másikba...
Olyan sokszor kapom meg más Momentumos politikusokkal együtt a hazaárulás vádját, mikor kiállok jogállamiságért, demokráciáért, Magyarországért, vagy éppen Európáért, hogy azt hiszem ideje tiszta vizet önteni...
A Demokratikus Koalíció a parlamenti rendszer megszüntetése és a diktatúra kialakítása felé tett újabb lépésként értékeli az országgyűlési törvény javasolt módosítását. Politikai értelemben élet-halál urai A...