Egyik unokám elkapott valami kórságot, ma tehát a gyerekek nem jönnek a nagyszülőkhöz a mamaoviba. Bánatomban reggel óta azzal múlatom az időt, hogy barangolok a világhálón,...
Ha Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csendben maradt volna, okosabbnak tűnhetett volna. De nem, Ő ha mikrofont lát, beindítja a tanultak felmondását, amit megfűzerez saját...
“2021 júliusában eljött az ideje annak, hogy most már komolyan vegyük fontolóra esetleges kilépésünket egy ezer sebből vérző, birodalmi tüneteket mutató, a kelet- és közép-európai tagállamokkal...
Kósa Lajos szombat délutánra megkapta írásban a "véleményét", amit azon nyomban ki is tettek közösségi oldalára, morzsát szórva a kánikulában elpilledt politikustársaknak és a sajtó képviselőinek.
A Fidesz és a kormány néphülyítési akciói korántsem eredménytelenek. A Publicus Intézet nyári közvélemény-kutatása szerint a magyarok 42 százaléka úgy véli, valós veszély, hogy LMBTQ szervezetek...
A jelenlegi homofóbi-háborúval terhelt időszakban különös fénytörést jelent az a hír, hogy a két fő fideszes Orbán és kövér urak több hónapot vártak a dicstelen körülmények...
Sajtóhírek szerint Trócsányi László egykori igazságügy-miniszter lehet Áder János utóda a köztársasági elnöki poszton. A plágiumbotránya miatt távozott Schmitt Pál után jöhet egy belga bírósági ítélet...
Orbán Viktor januárig nem foglalkozik a köztársasági elnök megválasztásának ügyével – mondta az ATV-nek Havasi Bertalan. A miniszterelnök sajtófőnöke arra reagált, hogy a Népszava értesülése szerint...
„Meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem” – összegezte életét a Fidesz legfontosabb kampánytanácsadója, a 2017-ben elhunyt Arthur Finkelstein. A melegházasságban élt zsidó férfi antiszemita...