Budapesten a mai nap is úgy kezdődött, ahogy szokott. A kormány és a főváros egymásnak feszült. A főpolgármester reggeli kávéja mellé Fürjes Balázs, Orbán Budapest-felelőse szállította...
Én úgy látom, hogy teljes tévedésben vagyunk Szijjártó yachtozásával kapcsolatban. Nem a milliárdos vállalkozó tett szívességet a magyar külügyminiszternek, akiknek messze (is) elér a keze. (my...
Szóval sajnálom, de az a helyzet, hogy a szememben még ez a Novák Előd nevű kisnyilas is tisztességesebb a magyar miniszterelnöknél, Novák ugyanis önnön szellemiségéből fakadóan...
Mikor jön el a pillanat, amikor a most regnálók elhiszik, hogy a XXl. században teljesen értelmetlen össze-vissza hazudozni, hiszen pillanatok alatt kiderül a frankó. Gondhegyek súlya...
A sajtó feladata, mi több, küldetése a Fidesz szavazótáborának egyben tartása – legalábbis ezt gondolja a Mediaworks központi szerkesztőségének vezetője. Hallott már ez az illető a...
Elfogadhatatlan? Nemrég arról értekeztem, hogy a magyar politika azóta önmaga tragikus paródiája, amióta egykoron a király és tenger nélküli Magyar Királyságot egy tengerész kormányozhatta. Nagyjából azóta,...
Borzasztó ez a rosszindulat a sajtó részéről. Hát képesek fönnakadni azon, hogy a miniszterelnök édesapjának szállítmányozó cége: a Nehéz Kő Kft. éves árbervétele 2,9 milliárdra nőtt,...
Orbán „fideszes bátrai” hétfőn bátran távol maradtak munkahelyüktől, messze elkerülték a Parlament háza táját. A másfél hete elfogadott hétéves uniós költségvetés és helyreállítási alap miatt a...
„Ez az igazi hungarikum, Rubik Ernő! Olyan Rubik-kocka, amelynek minden cserélhető kockácskájára Vidnyánszky Attila van rajzolva. Bárhogy forgatjuk, ő van a tetején (jó, van egy olyan...