Connect with us

Kerítésen innen

Mit hagytak ki Orbán „bátor fideszesei”! Ha bementek volna dolgozni, moroghattak volna Gyurcsány felszólalásán….

gyurcsany-orban
Megosztás

Orbán „fideszes bátrai” hétfőn bátran távol maradtak munkahelyüktől, messze elkerülték a Parlament háza táját. A másfél hete elfogadott hétéves uniós költségvetés és helyreállítási alap miatt a Demokratikus Koalíció kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést, amely határozatképtelenség miatt csupán fél órás volt.

„A kormányzópárt a mai nappal zárójelbe tette az Országgyűlést”

A Fidesz és a KDNP előre jelezte, hogy nem megy el, Kocsis Máté fideszes frakcióvezető ezt azzal indokolta, hogy az ellenzék csak

„cirkuszolni akar a brüsszeli veresége után”.

-tudatta a HVG.hu.

A rendkívüli ülésen így csak ellenzéki napirend előtti felszólalások hangzottak el,

amelyekre a kormány nem adott választ. A párbeszédes Kocsis-Cake Olivio szerint Orbán Viktor olyan megállapodást fogadott el Brüsszelben, ami teljesen szembemegy a parlamenti többség által elfogadott határozattal, majd kifogásolta, hogy a strandok Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak hoznak hasznot, és NER-hez közeli szereplők sorra építik be „kedvenc tavainkat”.

Ungár Péter LMP-s politikus arról beszélt,

hogy a kormányfő a német szén- és autóipar érdekeinek megfelelően blokkolta, hogy a klímaváltozás elleni harcra érdemi összeget lehessen költeni.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke

tartotta a legkeményebb beszédet az üres Parlament előtt. Arról beszélt, hogy Magyarországnak züllött kormánya van, és jelezte: nem érti, miért nem emlékeztek meg a két hete elhunyt Bogdán László cserdi polgármesterről, aki „megmutatta, hogy létezik másfajta együttélés”.

Gyurcsány még két témát hozott fel. Az egyik a Színház- és Filmművészeti Egyetemé, ahová kuratóriumi elnöknek Vidnyánszky Attilát nevezték ki. A pártelnök szerint az SZFE „ebek harmincadjára jut”, a kormány megcsúfolja a kulturális, művészeti örökséget.

Az „Index nevű hírportálról” is beszélt az ellenzéki politikus. Úgy fogalmazott, érzése szerint a szerkesztőség nem kedvelte különösebben, amit ő vagy a DK képviselt (a kormánypárti sajtó olvasata szerint Gyurcsányé lett az Index), de nem is ez volt a dolguk. Szerinte a kormány nem hajlandó biztosítani a szabad sajtót, kaján módon hozzájárulnak a leigázásához.

Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt elnöke

egyebek mellett az általuk a Balatonról kezdeményezett népszavazásról beszélt, majd rátért arra, hogy „alaki köztársaságban élünk, fel kell számolni az önkényuralmi rendszert. Ez az MSZP számára azt jelenti, hogy valós szabadságharcot kell folytatni. Tóth szerint itt az idő készülni 2022-re, hogy „a hatalmi őrjöngést megállítsák”.

A jobbikos Brenner Koloman

többek között azt vetette a kormány szemére, hogy a politikai határozatból semmi sem valósult meg, értékelése szerint az EU vezetői rossz kompromisszumot kötöttek, a kohéziós alapba, vidékfejlesztésre nem jut elég pénz.

A napirend előtti felszólalások után szavaztak a napirendről,

ahol hivatalosan is megállapította Latorczai János levezető elnök a határozatképelenséget, ugyanis mindössze 35 képviselő volt bent, köztük a Fidesszel szavazó német nemzetiségi szószóló, Ritter Imre.

Azt egyelőre nem tudni, mikor ülésezik legközelebb az Országgyűlés.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese videója:

bokros lajos

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük