Kerítésen innen
Tőkekivonás az Audinál — csendben elkezdődött a menekülési útvonal kiépítése?
Az Audi Hungária Zrt. egyetlen részvényese leszállította a társaság alaptőkéjét nem kevesebbel mint 6.000.000 euróval, így az 201.000 euróra apadt.
Titokzatos okok
Az elmúlt évek nyereséges gazdálkodása miatt a mostani lépést nem azért hajtották végre, mert a saját tőke a jegyzett tőke alá csökkent volna. Tehát ebből a szempontból itt nem arról van szó, hogy ez ilyesféle kényszerű lépés lenne. Mint az a közleményből is kiderül, a társaság a saját tőke más elemét növeli a 6 milliárd eurós összeggel. -írja at mfor
Így vélhetőleg az összeg egy másik számviteli sort, a tőketartalékokat fogja növelni. Érdemes megjegyezni: az elvi lehetőség megvan arra, hogy ha nem használják fel a tőketartalékot, akkor az ott lévő összeget a tulajdonosok, illetve jelen esetben az egyetlen tulajdonos, az Audi AG kivegye. A törvény rendelkezik arról is, hogy ilyen lépések ne vezethessenek ahhoz, hogy a hitelezők elől így vonjanak el fedezetet.
Az Audi közleményében is jelzi: „felhívja a hitelezőit, hogy a hirdetmény első közzétételét megelőzően keletkezett követeléseik után biztosítékra tarthatnak igényt”. Ha a hitel nem biztosított, mint például egy jelzáloghitel, akkor lehet tőkeleszállítás után biztosítékot kérni. A hitelezőknek ezt 30 napon belül kell majd bejelenteniük.
„Orbán Viktor: Az Audi nevű sikersztori folytatódik.” Úgy legyen!
A pénzkivonás ellenére nem feltételezhetjük, hogy az Audi ne tervezne hosszútávra. Legalábbis a közelmúltban, amikor Orbán Viktor miniszterelnök június közepén a magyar gyárban járt, akkor nem merültek fel problémák. A miniszterelnök akkor azt mondta, hogy az Audi nevű sikersztori folytatását várja, sőt azt is kilátásba helyezte, ha a vállalatnak szüksége van rá, akkor a kabinet kész pénzügyi hátteret is biztosítani a győri Audi működéséhez. Fejeződik be a cikk.
Mindehhez tanulva az elmúlt években történtekből, csak csendben tesszük hozzá fohászunkat, hogy ha lehet a miniszterelnök ne megint a mi zsebünkben kotorásszon, ha segíteni akar!
Friss
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’