Egy évvel ezelőtt, 2017. február 7-én a Medián felméréséből kiderült, hogy a magyar embereknek úgy jó, ahogy van. Minden második honfitársunk elégedett volt az ország helyzetével...
Nyugodtan ki lehet mondani a gazdasági bizottság kormánypárti többségéről, ők bizony már nem emberi lények, megrekedtek az evolúció olyan zsákutcájában ahol nem feltétel a gondolkodás, a...
Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis – Északi fény is versenybe száll a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST fődíjáért. A február 23-án kezdődő rendezvény számos...
Az MSZP választási csalás miatt feljelentést tesz Kövér László házelnök a választókerületek átszabásáról szóló nyilatkozata miatt – mondta az ellenzéki párt országos elnökségének tagja hétfőn Budapesten...
A Ripost szerint a „pápai proligyerek” saját eszéből nem sokra vitte volna. A „nagy leleplezéshez” mindent bevetnek zsidó áldozatoktól Dobrev Klára („Klárika”) csecsemőkori képéig. Nem ereszti a...
Két korszak a majd három évtizedből. Két jellegzetes figurával a porondon. A szabolcsi viszonyokban jártas Seszták Miklós a cégtemetések szertartásainak ismerője, míg Szeszák Gyula a Hajdúságot...
A kórházigazgatóktól megrendelt „jóhírgyártás”, amit hevesen tagad az illetékes, nem minden előzmény nélküli. A Városi Kurír informátora azt állítja, tudja, miért kellett bevonni a kórházak vezetőit...
Már biztos, hogy lesz sajtókamara. A kormányinfón elhangzott: „a kormány nem foglalkozott a sajtókamarával“. Innen lehet tudni, hogy de bizony, nagyon is a szívük csücske. A...
Kósa Lajos tárca-nélküli miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján belebonyolódott a szépkorúak „újrahasznosításának” problematikájába. Ahogy az tőle megszokott kósásra vette a figurát, de a nemzeti tervet a magyar idősekkel...