Az állítja Cser-Pakovics András Székesfehérvár polgármestere, hogy azért került ki a város pályázata az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program kandidálói közül, mert a pályázatra elkészült imázsfilmjük...
Az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezete, az UNHCR egyértelmű nyilatkozatot adott ki, amiben elítéli Magyarországot, mert olvasatukban a „Stop Soros” törvény értelmében nem teljesítjük kötelezettségeinket. Elég volt...
Orbán Viktor a Veszprémi 7 Nap városi hetilapnak adott interjút. Szemezgettünk a miniszterelnöki rémálomból. A „keményen” kérdező Mátyus Tamás rögtön az elején az Európai Unióval való...
Nils Muiznieks, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa csütörtöki közleményében aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénycsomag tervezett bevezetésével kapcsolatban, amely véleménye szerint...
Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója Szegeden tartott fórumot, majd interjút adott a Délmagyarországnak. Két héttel a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás és nem egészen két hónappal...
Ne szépítsük: Kövér László, a Ház Mestere megint alaposan melléfogott. Szemenszedett marhaság Azt találta fejtegetni ugyanis a busójárás résztvevőinek, hogy „Az ezen a földön élő elődeink...
Németh /R=Rezsibiztos/ Szilárd közösségi oldalán egy ellenzéket ostorozó fideszes videót osztott meg, összhangban pártja menekültellenes mantrájával. A Fidesznek a választási programja három szó: Soros, migráns, Brüsszel....
A kormányközeli propagandasajtó mostanában a Jobbik elnökének Allahról szóló szavain pörgött, miután Vona Gábor az isztambuli Marmara Egyetemen adott elő 2013-ban. De Orbán Viktor is járt...
Orbán Viktor álltában is, de így választások előtt mindig a tűzzel játszott, olyan beszédeket tartott és tart amelyek polgárháborús hangulatot gerjesztettek. Ma sincs ez másképpen. Figyelem,...