Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy gyorsított eljárással írjon ki pályázatokat a kisgazdálkodóknak az európai uniós vidékfejlesztési program fel nem használt forrásaira – mondta Harangozó Gábor,...
Orbán Viktor gondos atyuska, elintézte, hogy legyen mit mutogatnia az önkormányzati választáson Fidesz színben, vagy támogatással induló vidéki jelölteknek. Egyen-kávé, egyen-zászló előtti fotó, mi kell még?...
Homolya Róbertnek, a MÁV elnök-vezérigazgatójának távozását sürgeti az MSZP alelnöke. Komjáthi Imre pénteken, Budapesten, a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcában tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a MÁV...
Az MTI megtagadta annak a közleménynek a kiadását, amelyben az MSZP Orbán Viktor rádiós nyilatkozatára reagál. Az ellenzéki párt arról kérdezte Orbán Viktort, hogy egyetért-e zuglói...
2019 Magyarországán az volt egy gimnazista bűne, hogy az „imádom” gombot nyomta egy iskolát érintő, az MSZP által közzétett posztra. Csötönyi Pál, a szekszárdi Garay János...
Őszinte beszédre, reális programra, felelős tettekre és emberséges politikára van szüksége Nyíregyházának – hangoztatta az ellenzéki pártok és civil szervezetek alkotta Szövetségben Nyíregyházért elnevezésű tömörülés polgármesterjelöltje...
A Városi Kurír folyamatosan nyomon követi a debreceni ellenzék mozgását, annál is inkább tesszük ezt, mert ebben a városban tűnik a megyei jogú városok közül a...
Az októberi önkormányzati választáson a legtöbb településen a választópolgárok az ellenzéki összefogás jelöltjeire szavazva megváltoztathatják településük sorsát – jelentette ki Karácsony Gergely, a baloldali ellenzéki pártok...
A közbeszerzés kiírásakor pedig egyetlen plusz pontot sem (!!) adott azért, ha a pályázó cég gyorsabban vállalta volna a munkát. Állt Ön már az M0-án a...