A főpolgármesteri előválasztáson induló ellenzéki jelöltek javítanának Budapest tömegközlekedésén, a hajléktalanok és a romák helyzetén, növelnék a zöldfelületeket és csökkentenék a szén-dioxid kibocsátást, valamint megoldanák a...
Az MSZP és a Párbeszéd politikusai bírálták a kormány klímapolitikáját és energiahatékonysági beruházásokat követeltek hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Tagadó álláspont Hegyi Gyula, a szocialisták alelnöke szerint a...
Röpködnek a rém gáláns magyar kormány felügyeletére bízott köz-milliárdjaink. Csütörtökön jelentették, hogy 3.000 millióval megdobnak egy július 12-28 között Szentendrén megrendezésre kerülő nemzetközi napelemes-ház építő versenyt.
Ma kezdődik a 26. Sziget fesztivál a budapesti Hajógyári-szigeten. Az egyhetes rendezvényre több mint félmillió látogatót várnak.
Eddig az eszünket a zsebünkben, táskánkban hordtuk az okostelefonunkban. Most szintet lépett a mesterséges agy. Felütötte a fejét az okospad.
Bár még egy év sem telt el azóta, hogy átadták a 2017-es vizes világbajnokságra 3,8 milliárd forintból felújított Császár-Komjádi Béla Sportuszodát, hamarosan újabb százmilliókért újítják fel...
Az állam ugyanis megveszi Mészáros Lőrinctől az ország legnagyobb naperőművét. Orbán haverja most először ad el egy céget az államnak, és így jut tőkéhez. Mészáros Lőrinc...
Csak egy tanácsadó cég kell hozzá és összeérnek a szálak. Amilyen egyszerű összekötni a közvilágítást a szennyvízberuházással, olyan sokba kerülhet még. Pici ez az ország, és...
Hangfelvétel bizonyítja: Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője, az első Orbán-kormány oktatási minisztere arról beszélt, miért kellett sietve támogatást adni az Aquaprofit...