Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter „gyűlöli Magyarországot„, ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn...
Hűlt helye Tiborcz Istvánnak a Fejér megyei Csabdiban bejelentett lakhelyén. Korábban a falubeliek gyakran látták – ahogy egyikük fogalmazott – „Istvánka” autóját átsöpörni a falun, egy...
Az MSZP szerint szervezett bűncselekmény-sorozatról lehet most már beszélni az Elios közvilágítási beruházásai ügyében, mert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) most nyilvánosságra került kalocsai jelentésében...
Az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezete, az UNHCR egyértelmű nyilatkozatot adott ki, amiben elítéli Magyarországot, mert olvasatukban a „Stop Soros” törvény értelmében nem teljesítjük kötelezettségeinket. Elég volt...
Ki emlékszik már arra, hogy az Orbán-kormány tavaly februárban is indított nemzeti konzultáció nevű kampányt? Akkor az egyik fő téma a rezsicsökkentés megvédése volt. Ezért kellett...
Hat nap alatt 27,8 milliárd forinttal csapolta meg a költségvetési tartalékot a kormány, így az első félévben elkölthető 44 milliárd forintból alig 16,2 milliárd maradt az...
Mindössze néhány nap alatt összeomlott a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter körüli kommunikáció. A fiatal, tehetséges és egyben gátlástalan fideszes politikus karrierje fényesen ívelt felfelé. A...
Az Orbán-kormányok nyolcéves regnálása alatt jelentősen nőtt a minimálbér mértéke, azonban nehogy azt higgye bárki, hogy a hatalmon lévők önzetlensége okán. Bérből és fizetésből… Orbán fennen...
Orbán Viktor a Veszprémi 7 Nap városi hetilapnak adott interjút. Szemezgettünk a miniszterelnöki rémálomból. A „keményen” kérdező Mátyus Tamás rögtön az elején az Európai Unióval való...