Felhőkben zúdulnak rá az éppen kijelölt célpontra a kormánypropagandát kiszolgáló kampányhuszárok. Az egész ország aggódik az idősotthonban megbetegedett és a fertőzéstől rettegő emberekért, gyászoljuk az elhunytakat,...
A Magyar Köztársaság katasztrófája, Orbánék 2010-es hatalomátvétele óta hiányzik a magyar rádiózásból-tévézésből a Kanadába távozott Orosz József hangja. Most elérkezettnek látta az időt, hogy újra megszólaljon....
Karácsony Gergely a napokban úgy fogalmazott: a miniszterelnöknek el kell döntenie, a vírust akarja legyőzni vagy az ellenzéket. Szerintem ezt már az első percben eldöntötte: egy...
Hódmezővásárhely a kormány által elvont bevételek miatt olyan helyzetben van, hogy nem tudja, júliustól miből tudnak bért fizetni – mondta el többek között Márky-Zay Péter az...
Az élelmiszeripar félgőzzel, de legalább működik, nem úgy mint a gazdaság más szektorai. Az emberek egy része mindent elhagyva bezárkózott, másik része pillanatok leforgása alatt elveszítette...
Lényegében a jogi veszélyhelyzet 30. napján nem csak azt kell kimondani, hogy a király meztelen, de azt is, hogy az ország miniszterelnöke folyamatosan felelőtlenül jár el....
Vagy inkább amolyan félig-meddig eltitkolni, mégis megmutatni akart vigyor. Az élvezet vigyora… Amikor aláírta rendeletét az ingyenes parkolásról, elégedett és undorító mosoly/vigyor jelent meg az arcán....
Ha a világ úgy, akkor Ő is úgy! Orbán Viktor kommunikátorai vasárnap délután jelentették, hogy hétfőtől ingyenes a parkolás a köztereken. Nem kell nagy fantázia ahhoz,...
Budapesten az április elsején tapasztalt BKK-járatcsökkentés hatására több jelzés érkezett arról, hogy a csúcsidőben tömött villamosokon és buszokon lehet csak közlekedni. A BKK azonnal reagált és...