Múlt szombat jó volt. Most szombaton megint megyünk, talán kitart a múlt heti öröm. De utána már más kell, több kell. Valódi, konkrét követelés: mi az,...
A Die Presse német hírportál értesüléseire hivatkozva csütörtökön írtuk meg, hogy bezárja budapesti irodáját és Berlinbe költözik a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations). Mi történik, ha...
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt. A...
Magyarországot megszállták a tálibok. Maguk is meglepődtek, hogy milyen gyorsan és könnyen foglalhatták el az országot, alig volt ellenállás. Mára szinte minden az ő uralmuk alatt...
Épül-szépül és persze dübörög Magyarország és ezt a turisták is szeretnék látni. Azt már nem annyira, ha a lehetőséget kihasználva a lehúzás is iparággá válik és...
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást M. Lászlóval szemben, aki mint orvlövész, a gyanú szerint emberekre lövöldözött a városban....
Szombat kora este vonul át majd a tömeg a Kossuth térről a Szabad sajtó útra – Az Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – kiskörút – Kossuth Lajos utca útvonalon mennek...
Abszurd felvetésnek nevezte meggyanúsítását Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. Biztos benne, hogy tisztázódik a helyzet Gyárfás Tamás azután nyilatkozott...
Gyárfás Tamás két napot töltött a zárkában, csütörtökön döntött Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész és erről közleményt adott ki. Nem kéri az érintett előzetes letartóztatását, sőt,...